2022. november 25., péntek

[Napi e-vangelium] 2022. november 26. szombat

2022. november 26. – Szombat

Evangélium

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt."
Lk 21,34-36

Elmélkedés

Az egyházi év utolsó napjának evangéliuma a végső idők hirtelen bekövetkeztére figyelmeztet minket, ugyanakkor a virrasztásra való emlékeztetéssel már átvezet minket a holnapi nappal kezdődő adventi időbe. A virrasztásnak és a lelki éberségnek az a célja, hogy felkészítsen minket a Jézussal való találkozásra. Az elmúlt napok leírásaiból kiderült, hogy a világ mulandó. A világ elmúlása nem teljes megsemmisülést vagy pusztulást jelent, hanem a világ újjáteremtését Isten által. Emberi lelkünket Isten megmenti és testünket is feltámasztja az örök életre. Készüljünk erre a találkozásra, s ne engedjük, hogy az evilági teendők és gondok elvonják figyelmünket végső célunkról.
Isten uralmának nem képes ellenállni az emberi erő, a sokszor győzedelmeskedő hadsereg vagy a királyi hatalom. Isten uralma biztosan megvalósul. A választottak elnyerik jutalmukat. A számukra készített és Isten által vezetett országnak soha nem lesz vége.
Ne feledkezzünk el arról, hogy az Úr eljövetele bármikor bekövetkezhet és mindenkor ébernek kell lennünk. Aki lelkileg éberen várja jövetelét, nem kell félnie az ítélettől, hanem igazi öröm tölti el, hiszen az Úr érkezése az üdvösséget hozza el számára. Az állandó imádság ezt az éberséget segíti bennünk azáltal, hogy Istenre figyelünk.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Add nekünk a hit csodálatos ajándékát! Add, hogy minden kételkedés, hitetlenség, kicsinyhitűség ellenére is felfedezzük magunkban a mustármagnyi hitet! A hit nem élettelen magként hever a lelkünk mélyén, hanem növekedni akar. Ezért most azt kérjük tőled, amit egykor az apostolok: Növeld bennünk a hitet! A te szemeddel akarom nézni a világot, a te szíved szeretetével akarom szeretni embertársaimat. Segíts, hogy hitemből jótettek fakadjanak!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221126.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum