2022. július 27., szerda

[Napi e-vangelium] 2022. július 28. csütörtök

2022. július 28. – Csütörtök

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek-e mindezt?" „Igen!" – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő." Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.
Mt 13,47-53

Elmélkedés

Az Isten országáról szóló példabeszéd-sorozat utolsó eleméhez értünk. Jézus itt egy halászhálóhoz hasonlítja az országot, amely mindenféle halat kifog a tengerből. A példázat mondanivalója összecseng a búzáról és a konkolyról mondott hasonlat üzenetével. A jók és a rosszak együtt élnek ebben a világban mindaddig, amíg Isten ítéletet nem tart. Emberileg talán sokszor siettetnénk az ítéletet, de Isten türelmet gyakorol mindenki iránt. Várakozásának értelme az lehet, hogy igazságossága nem éri utol azonnal az embert, hanem mindenki lehetőséget kap a javulásra.
E példázat újabb oldalát mutatja meg az Isten országának, tudniillik azt, hogy mindenki meghívást kap. Tévedés volna ugyanis az Isten országát csupán a látható Egyház tagjaira leszűkíteni, hiszen az isteni működés annak keretein kívül is megtapasztalható. Az Isten országa a személyekre, a közösségekre és az egész világra vonatkozik, s annak folyamatos megvalósulása azt jelenti, hogy az isteni törekvés, üdvözítő szándék állandóan átformálja, megújítja az embereket és a világot. Ez a törekvés felismerhető, megtapasztalható, s arra ösztönöz, hogy együttműködjünk vele.
Vajon engem átformál, megújít ez az isteni erő? Növekszik-e bennem Isten országa? Kész vagyok-e együttműködni Istennel, hogy az ő országa növekedjék általam? Örömmel tölt-e el, hogy Isten jelen van az életemben?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
A történet akkor kezdődött, amikor még egyetlen e-vangélium olvasónak sem volt okostelefonja, mert nem is léteztek ilyen eszközök. De ne gondoljuk, hogy ez réges-régen volt, hiszen valójában csupán 18 éve. 2004. július 9-én indítottam el az internetes e-vangélium küldést. Mivel internetet már sokan használtak, ezért tettem egy kísérletet: vajon használható-e ez a kommunikációs fórum az evangélium terjesztésére? És a kezdeményezés bevált, 18 esztendő alatt több mint 180 millió e-vangélium üzenetet küldtem el e-mailben.

Sokat nőttünk, mire nagykorúvá váltunk. Egyrészt folyamatosan növekszik az e-vangélium olvasók száma, másrész bővült a tartalom. Saját honlap készült, meghallgathatóvá tettük a teljes tartalmat, tehát az evangéliumot, az elmélkedést és az imát, amely a látássérülteknek nagy segítség. Aztán eljött az okostelefonok kora, 2011 óta elérhető az Evangélium365 alkalmazás, ez volt az első vallásos tartalmú applikáció Magyarországon. 2020-ban pedig kiléptünk a nagyvilágba, elindult az Evangelium365+ alkalmazás, amelyen a magyar mellett, angol, német, francia és olasz nyelven is elérhető az e-vangélium.

Az e-vangéliumot kizárólag az olvasók adományaiból üzemeltetjük és fejlesztjük. Az adományokból biztosítjuk a számítógépes technikai eszközöket. Ebből fizetjük a háromgyermekes anyukának és testvérének a felolvasást, a szintén három gyermeket nevelő apukának az informatikusi munkát, a fordítók munkáját, valamint a honlap fejlesztését. Köszönet a támogatóknak, akiknek köszönhetően valamennyi szolgáltatás ingyenes! Jelenleg 10 személy dolgozik azon, hogy a különböző felületeken naponta eljusson egy nagyszámú lelki közösség tagjaihoz, köztük Önhöz is az e-vangélium.

A mostani születésnap alkalmából szeretettel kérem: ha van rá lehetősége, támogassa adományával szolgálatunkat! Magyarországon a legkisebb fizetőeszköz az 5 forintos. Támogassa naponta ennyivel az e-vangelizációt! Egy évre 1825 Ft. Akinek pedig a jó Isten többet adott, felajánlhat e jelképes összegnél többet is. Isten jutalmazza meg minden támogató nagylelkűségét!
Köszönettel és szeretettel:
István atya - Horváth István Sándor

Köszönjük, hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
https://www.evangelium365.hu/webshop/termekek/9_adomanyozas

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Evangélium365 Kiadó
Számlaszám: 10400717-50526749-52891010
Megjegyzés: Evangélium365

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem az evangelium365@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze, hogy az e-vangélium támogatásához kér csekket.

4. Adományát postai (rózsaszín) csekken is eljuttathatja a következő címre: Evangélium365 Kiadó Kft. 8900 Zalaegerszeg, Harmat u. 1.
Megjegyzés: Evangélium365

5. Külföldről történő utaláshoz, kérjük, az alábbi számlákat használja. Köszönjük.

EUR bankszámla
Számlatulajdonos: Evangélium365 Kiadó
GIRO számlaszám: 10404900-50526749-52891003
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU35 1040 4900 5052 6749 5289 1003
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB

USD bankszámla
Számlatulajdonos: Evangélium365 Kiadó
GIRO számlaszám: 10404900-50526749-52891010
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU40 1040 4900 5052 6749 5289 1010
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220728.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum