2021. szeptember 30., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2021. október 01. péntek

2021. október 1. – Péntek

Evangélium

Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni." Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem."
Lk 10,13-16

Elmélkedés

A hetvenkét tanítvány missziós útra indítása előtt Jézus buzdító beszédet mondott nekik, ennek második részét tartalmazza a mai evangélium. Most arra hívja fel figyelmüket, hogy nem mindenhol fogják jószándékkal fogadni őket. A küldötteknek az a feladata, hogy hirdessék: „Elérkezett az Isten országa." Ezt hirdette Jézus a népnek és ezt hirdetik ők is. S miként Jézust sem hallgatta mindenki lelkesen, ugyanúgy ők is találkozni fognak az elutasítással, de ez a részbeni kudarc nem tántoríthatja őket vissza attól, hogy tovább folytassák azt a szolgálatot, amire küldetést kaptak. A küldöttek befogadása vagy elutasítása Krisztus befogadását vagy visszautasítását jelenti.
A beszédben konkrétan megemlítésre kerül Korozain, Betszaida és Kafarnaum városa. Jézus többek között ezekben a városokban is tanított, illetve csodák is történtek itt, e városok lakói azonban nem hittek benne, ezért ítéletet vonnak magukra. Az ítélettel, a pusztulással vagy a kárhozattal való fenyegetőzés nem jellemző Jézus beszédstílusára, bár kétségtelen, hogy sokszor keményen megmondja véleményét az igaz vallásosságnak csupán látszatát keltő farizeusoknak. Jézus szívesebben beszél Isten országáról, s ennek örömhírét hirdetni küldi tanítványait is.
Meghallom-e az üdvösség nekem szóló örömhírét?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus, taníts bennünket a szeretetben való folyamatos, állandó növekedésre! Tanítsd a szülőket a felelősségvállalásra, a felelősségteljes gyermeknevelésre és a problémák szeretetben való megoldására! Indíts minden családot arra, hogy helyet adjanak otthonukban Istennek és bekapcsolódjanak az egyházi közösség nagy családjának életébe! Fogadják el a családok az Egyház segítségét és szolgálatát, hogy tanúságot tudjanak tenni Istenről, mint a családi értékek és boldogság igazi adományozójáról!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!

2021. szeptember 29-én kórházunk névadója, Szent Rafael főangyal napján új programot indítottam. Gyárakban és üzemekben sok helyütt találhatóak Elsősegély szekrények, amelyek a legalapvetőbb gyógyászati eszközöket, kötszereket, fertőtlenítőt tartalmaznak kisebb balesetek, sérülések esetére. Az autókban szintén található Elsősegély doboz ugyanezzel a céllal. Ezek mintájára Lelki elsősegély szekrényeket tervezek kihelyezni a zalaegerszegi kórházban, amelyekben nem a testi, hanem a lelki gyógyulás eszközei kapnak helyet. A Lelki elsősegély szekrényekbe bibliák, imafüzetek, szentképek, rózsafüzérek és imakártyák kerülnek. Reményeim szerint ezek olvasása és használata hozzájárul majd az itt ápolt betegek lelki megerősödéséhez. Úgy tervezem, hogy intézményünk valamennyi osztályára kerül 1-1 ilyen Lelki elsősegély szekrény. A program indításaként Szent Rafael napján az első 4 db került átadásra és kihelyezésre. Ez a 4 fali szekrény, valamint azok tartalma magánszemélyek nagylelkű adománya. A kórház vezetősége nagy örömmel fogadta a kezdeményezést és annak elindulását.

1 db szekrény 17500, tartalma pedig 13500 Ft összegbe kerül. Összesen tehát 31000 Ft.

Kórházunkban 40 darabra volna szükség, ebből már 4 db a helyére került. Még 36 db-ra volna szükség. Remélem, hogy találok további 36 személyt, akik felajánlanak 1-1 ilyen Lelki elsősegély szekrényt.

Kérem, segítse Ön is nagylelkű adományával a programot!
31000 Ft adomány egy teljes szekrényre és tartalmára elegendő. Természetesen kisebb adománnyal is lehet csatlakozni a programhoz: csak szekrény: 17500 Ft, csak a tartalom: 13500 Ft.

Köszönöm mindenki támogatását!
István atya - Horváth István Sándor

Adományát a következő módon tudja eljuttatni: 1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával:
https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/9_adomanyozas/198

2. Adományát a zalaegerszegi kórház kápolnája melletti adomány feliratú perselybe is bedobhatja.

3. Utalás
Számlatulajdonos neve: Szombathelyi Egyházmegye
Számlaszám: 11747006-22894126-00000000
Megjegyzés: Kórházlelkészség

FONTOS! Utalás esetén a Megjegyzés/Közlemény rovatba feltétlenül írja be a Kórházlelkészség szót!
A Zalalövői Plébánia számlájára már NEM lehet sem utalással, sem bankkártyával adományt küldeni.
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20211001.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum