2020. november 29., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2020. november 30. hétfő

2020. november 30. – Hétfő, Szent András apostol

Evangélium

A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!" Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt.
Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
Mt 4,18-22

Elmélkedés

Szent András apostol mai ünnepén az első tanítványok meghívásáról olvasunk az evangéliumban. Jézus olyan embereket keres, akik társai lehetnek az Isten országáról szóló tanítás hirdetésében. Ő az első pillanattól fogva tudja, hogy milyen feladatot akar rábízni a most kiválasztottakra, bár ők még nem sejtik ezt, és nem értik, hogy mit is jelenthet az emberhalászat. A tanítványoknak meg kell tanulniuk, hogy mit jelent Isten feléjük és minden ember felé áradó szeretete és irgalma, hogy majd Mesterük mennybemenetele után a tőle kapott hatalom birtokában segítsék az embereket megszabadulni abból a nyomorúságból, amibe a bűn taszítja őket. A jelenetben a tenger a világot és a múltat jelképezi, mindazt, amit el kell hagyniuk annak érdekében, hogy Isten országa bennük is megvalósulhasson. Jézus hívására mindent hátrahagynak, hogy kövessék őt.
„Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!" – hangzik a felszólítás. Két évezred távlatából egészen megdöbbentő számunkra, hogy az Úr szava olyan erőteljes hatással volt a szívükre, hogy készek voltak mindent feladni és azonnal indulni.
Péter és András, Jakab és János elindulnak Jézus megismerésének útján, amely idővel a tanúságtétel útjává válik. Életpéldájuk és az Úr iránti szeretetük erősítsen meg bennünket abban, hogy érdemes Jézus szolgálatába állni.
© Horváth István Sándor


Imádság

Örökkévaló Istenünk! Elindulunk adventi utunkon, megkezdődik számunkra a karácsonyi előkészület. Szeretnénk megérteni a régmúlt idők eseményeit, a te titkaidat az üdvtörténet során. Aztán megértjük, hogy tovább kell lépnünk a múltról való merengésnél és tovább kell lépnünk a jelen valóságánál és a jövőbe kell tekintenünk. A jövő felé kell fordulnunk, hogy ki tudjunk lépni a jelen sötétségéből és reménytelenségéből. Mert Jézus Krisztus újbóli megszületése világosságot támaszt körülöttünk és reményt ébreszt bennünk. Segíts minket, hogy helyesen értékeljük a múltat! Adj erőt a jelen mindennapi küzdelmeihez és új értelmet jövőnknek!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Szeretettel ajánlom új könyvemet, amely a jövő évi elmélkedéseket tartalmazza a napi evangéliumokhoz. 520 oldal. Ára: 2100 Ft/db. Szállítási díj Magyarországra: 1200 Ft. Fizetés utánvéttel a csomagfutárnak a könyvek átvételekor.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2020. november 30.

Szívem első gondolata 2021
Ez nem egy gyermekimakönyv. A gyermekkorunkban tanult reggeli ima első sorát azért választottam címként, mert jól kifejezi, hogy a napunkat érdemes az evangélium olvasásával és az arról való elmélkedéssel kezdeni. Az évszám nem elírás, hiszen ez a 2013 óta megjelenő sorozat nem egy utólagos gyűjtemény, hanem a következő évi elmélkedéseket tartalmazza, jelen kötet a 2021-dik évi szövegeket. A Szívem első gondolata 2021. évi könyv az evangéliumi elmélkedéseket tartalmazza 2020. adventtől 2021. adventig. Szeretettel ajánlom azoknak, akik számára az evangélium olvasása a mindennapok éltető forrása.

Evangélium365 webáruház:
https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/5_szivem_elso_gondolata_sorozat/191
Ha nem kényelmes Önnek a webáruházban a megrendelés, rendelését űrlapon is elküldheti. Az űrlap biztonságos, akkor is, ha esetleg az Ön böngészője mást jelezne. Szívem első gondolata 2021 rendelése űrlapon. Fontos: Ha a webáruházban rendelt, akkor ugyanazt a rendelést NE küldje el az űrlapon is!:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSejVXAjPxxuDRk6x1xliVZHNS-SSejoXbnTomj6vOE_HhQLiQ/viewform
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20201130.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum