2020. március 17., kedd

[Napi e-vangelium] 2020. március 18. szerda

2020. március 18. – Szerda

Evangélium

A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában."
Mt 5,17-19

Elmélkedés

A törvények, a parancsok ellen sokszor fellázad emberi természetünk. Felesleges korlátoknak, korlátozásoknak tartjuk őket, és sokszor szeretnénk kibúvókat keresni megtartásuk alól. Ez nem csak az emberek által hozott és a társadalmi életet szabályozó előírásokra vonatkozik, hanem Isten törvényeire is, amelyek nem csak a vallási életet, hanem az emberek közti kapcsolatokat is szabályozzák. A mai evangéliumban Jézus a törvények megtartásáról ad tanítást. Mivel az ószövetségi időkben az emberi magyarázatok és értelmezések sokszor eltorzították az Isten által adott parancsok eredeti értelmét, ezért Jézusnak az a szándéka, hogy feltárja, újra megmutassa ezt a szándékot.
Mit kell tennünk, hogy megértsük az Úr tanítását? Az első lépés az, hogy megismerem Isten parancsait, mégpedig nem csak felszínesen. Ha valóban igyekszek a törvények mélyebb értelmének megismerésére, akkor eljutok annak felismerésére, hogy Isten az ő törvényei által jelöli ki számomra és minden ember számára az üdvösség útját. Lám, a törvények megtartásához egy komoly ígéret is párosul: Aki Isten törvényei szerint él, az eljut a mennyek országába, az üdvösségre. Ez a felismerés segít minden nehézség leküzdésében. Ha tudom, hogy miért küzdök és mi lesz a jutalom, akkor könnyebben teszem meg azt, amit Isten kér tőlem.
© Horváth István Sándor


Imádság

Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200318.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum