2019. július 25., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2019. július 26. péntek

2019. július 26. – Péntek

Evangélium

Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat."
Mt 13,18-23

Elmélkedés

Szerdán a magvetőről szóló példabeszédet olvastuk az evangéliumban, ma pedig ennek magyarázatát. Érdekes, hogy Jézus „hatalmas tömegnek" (Mt 13,2) mondta el tanítását, de annak értelmezését csak tanítványainak fejtette ki. Életünk során nem csak Isten üdvözítő tevékenységét és segítő kegyelmét tapasztalhatjuk meg, hanem a gonosz működését is. Ne gondoljuk soha azt, hogy minket elkerülnek a kísértések. Ne higgyük azt, hogy a gonosz lemondott rólunk és tétlenül tűri, hogy egyenes utunk legyen az üdvösségre. Nem, a gonosznak az a szándéka, hogy összezavarjon és letérítsen minket Isten útjáról. A gonosz el szeretné érni, hogy ne tudjuk megkülönböztetni a jót és a rosszat, így aztán könnyen olyat teszünk, ami nem felel meg Isten törvényeinek.
Azt is világosan kell látnunk, hogy lelki fejlődésünk útján számos próbatétellel kell szembenéznünk. Az Úr nem könnyed sétára hív minket, amely végén a mennyország nyitott kapuja vár, hanem keresztútra, kereszthordozásra. Küzdelemre és tanúságtételre hív minket, amely során bebizonyíthatjuk, hogy választásunkat komolyan gondoljuk. Arra hív minket, hogy ne a mindennapi megélhetésért küzdjünk csupán, hanem legyünk az ő fáradhatatlan munkatársai a magvetésben, az igehirdetésben és a tanúságtételben. Így fog majd nem csak a mi szívünkben, hanem mások életében is bőséges termést hozni az örök élet tanítása.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190726.mp3

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum