2019. szeptember 16., hétfő

[Napi e-vangelium] 2019. szeptember 17. kedd

2019. szeptember 17. – Kedd

Evangélium

Abban az időben: Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság. Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a városból. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: „Ne sírj!" Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!" A halott felült, és beszélni kezdett. Ekkor Jézus átadta őt anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így magasztalták Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk". „Isten meglátogatta népét". Ennek híre elterjedt egész Júdeában és mindenfelé a környéken.
Lk 7,11-17

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban a kafarnaumi százados hite állt az elbeszélés középpontjában, amely hit azt eredményezte, hogy Jézus meggyógyította szolgáját. A történetben a szolga még élt, de már „halálán volt." A mai evangélium egy még komolyabb esetről számol be, egy ifjú feltámasztásáról. Ő már halott, ismerősei a temetőbe viszik, a halálból hívja vissza őt az életre Jézus. Ebben az esetben nincs szó hitről és annak előzetes kifejezéséről. A hit itt más formában kap jelentőséget: a halott feltámasztását látva az emberek Istent dicsőítik azért, hogy „nagy próféta" támadt köztük. Vélekedésük egyértelműen annak jele, hogy Jézust, aki képes feltámasztani egy halottat, Isten küldöttének, Isten prófétájának tartják.
Figyelemreméltó az is, hogy senki nem kéri Jézus segítségét, hanem ő saját elhatározásából cselekszik. Részvét ébred szívében az özvegy iránt, aki egyetlen fiában azt a személyt veszítette el, akire idős korában támaszkodhatott volna, s aki gondoskodhatott volna róla. A részvét nem marad érzés az Úrban, hanem cselekedetre indítja.
A jelenet kezdetén mindenki néma, nem szólalnak meg az emberek, ahogyan az egy gyászmenethez illő. A csendet, a gyász és a bánat csendjét, az emberi tehetetlenség csendjét, az élet rendjét és a halál tényét tiszteletben tartó csendet Jézus szava töri meg. Először az özvegyhez szól a vigasztalás szavával, majd a fiút szólítja meg életre keltő szavával. Ettől kezdve mindenki beszélni kezd: először a feltámadt fiú, mintegy bizonyítékként, hogy valóban él, aztán az emberek kezdenek beszélni, Istent magasztalják, és később mindenfelé híresztelik a történteket. Jézus viszont már nem szól többet, hanem továbbmegy, hogy máshol is segítsen.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Sok évvel ezelőtt Csángóföldre is tudtunk havonta Élő Kenyér gyermekújságot küldeni 24 oktatási intézménybe a magyar gyerekeknek. Ezt azonban a politika egykor leállította, így Erdély, Kárpátalja, Felvidék és a Délvidék maradt az utóbbi évekre jótékonysági előfizetés keretében. 2018-ban jóra fordult a helyzet és sikerült újra kapcsolatot kiépítenem a Csángóföldi magyarokhoz. Jelenleg 31 intézményben mintegy 2000 gyermek tanul magyarul. Mivel nem volt elérhető számukra vallásos irodalom, ezért örömmel fogadták a felvetést, hogy az Élő Kenyér gyermekújságot havonta megkapják.

Az e-vangélium olvasók támogatásának köszönhetően 2018. szeptembertől egy éven át (2019. augusztusig) intézményenként 10-10 újságot kaptak a gyerekek. Köszönetemet fejezem ki azoknak, akik ezt a programot tavaly támogatták.

Az eredeti terv az volt tavaly, hogy intézményenként 5-5 újságot kapjanak a gyerekek, de az adakozóknak köszönhetően a duplája lett. Idén, a tanév kezdetétől, azaz szeptembertől folytatódik a program, amihez szeretném a segítségeteket kérni. 155 olyan jószándékú személyt keresek az e-vangélium olvasók körében, akik egy-egy csángóföldi magyar gyermek számára felajánlanak 1 éves jótékonysági előfizetést, ami 8000 Ft-ot jelent. Az újságot havonta nem a felajánlóknak küldjük, hanem már megszerveztük annak eljuttatását és szétosztását. A gyerekek természetesen ingyen kapják az újságot.

Ha lesz 155 jószándékú adakozó, akkor minden intézmény kap havonta 5 újságot 12 hónapon keresztül idén szeptembertől 2020. augusztusig. De előfordulhat, hogy idén is összejön a tervezett kétszerese.

Kérem, hogy akinek van rá lehetősége, támogassa a programot az alábbi lehetőségeken. Hálásan köszönöm segítségteket!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

Köszönjük, hogy Ön is támogatja a programot! E célra szánt adományát a következő módokon küldheti el:

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Adomány csángó-magyar gyerekeknek

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Adomány csángó-magyar gyerekeknek

Utalás külföldről:
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze, hogy a csángó-magyar gyerekeknek szeretne adományt küldeni és ehhez kér csekket.

4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Adomány csángó-magyar gyerekeknek
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190917.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-felirakozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum