2019. augusztus 4., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2019. augusztus 05. hétfő

2019. augusztus 5. – Hétfő

Evangélium

Abban az időben: Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak Mikor kiszállt, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve és meggyógyította betegeiket. Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: „Sivár ez a hely, és késő már az óra is. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmet szerezzenek maguknak!" Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!" Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk." Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!" Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig az embereknek. Mindannyian ettek és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyerekeket.
Mt 14,13-21

Elmélkedés

A mai evangéliumban a csodálatos kenyérszaporításról olvasunk. A szükséghelyzetet az teremti meg, hogy az emberek keresik Jézust, elhagyják városaikat és falvaikat annak érdekében, hogy megtalálják. Elsősorban betegeik meggyógyítását szeretnék elérni, de Jézus tanítása is olyannyira lenyűgözi őket, hogy hosszabb ideig hallgatják őt. Talán maguk sem gondoltak arra, hogy ennyire szívesen és sokáig fogják hallgatni, ezért nem visznek magukkal élelmet. A kialakult szükséghelyzetet az apostolok veszik észre, s rögtön van is javaslatuk: az emberek térjenek haza. Jézus viszont mást szeretne. Ő mind a betegek gyógyításával, mind pedig tanításával Isten szeretetét mutatja meg az embereknek. Most pedig újabb módon akarja Isten szeretetét kinyilvánítani: ételt szeretne biztosítani a sok ezer embernek.
A csoda előtt Jézus hangsúlyozza együttérzését a néppel. Ezt írja: „megesett rajtuk a szíve." Nem szánalomból fakadó sajnálkozás ez, hanem együttérzés azokkal, akik valamiben hiányt szenvednek. Mégpedig nem tétlen együttérzés, hanem cselekedetre indító érzület. Csodát tesz értük, enni ad nekik, hogy megtapasztalhassák az irgalmas Isten jóságát.
Napjaink nehéz helyzetben lévő embereit látva nem elegendő a szánalom vagy a szóbeli vigasztalás. Krisztus példája arra hív, arra ösztönöz minket, hogy legyünk az irgalmas Isten munkatársai!
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!

Sok évvel ezelőtt Csángóföldre is tudtunk havonta Élő Kenyér gyermekújságot küldeni 24 oktatási intézménybe a magyar gyerekeknek. Ezt azonban a politika egykor leállította, így Erdély, Kárpátalja, Felvidék és a Délvidék maradt az utóbbi évekre jótékonysági előfizetés keretében. 2018-ban jóra fordult a helyzet és sikerült újra kapcsolatot kiépítenem a Csángóföldi magyarokhoz. Jelenleg 31 intézményben mintegy 2000 gyermek tanul magyarul. Mivel nem volt elérhető számukra vallásos irodalom, ezért örömmel fogadták a felvetést, hogy az Élő Kenyér gyermekújságot havonta megkapják. 2018. szeptembertől egy éven át intézményenként 10-10 újságot kaptak a gyerekek. Köszönetemet fejezem ki azoknak, akik ezt a programot tavaly támogatták.

Az eredeti terv az volt tavaly, hogy intézményenként 5-5 újságot kapjanak a gyerekek, de az adakozóknak köszönhetően a duplája lett. Idén, a tanév kezdetétől, azaz szeptembertől folytatódik a program, amihez szeretném a segítségeteket kérni. 155 olyan jószándékú személyt keresek az e-vangélium olvasók körében, akik egy-egy csángóföldi magyar gyermek számára felajánlanak 1 éves jótékonysági előfizetést, ami 8000 Ft-ot jelent. Az újságot havonta nem a felajánlóknak küldjük, hanem már megszerveztük annak eljuttatását és szétosztását. A gyerekek természetesen ingyen kapják az újságot.

Ha lesz 155 jószándékú adakozó, akkor minden intézmény kap havonta 5 újságot 12 hónapon keresztül. De előfordulhat, hogy idén is összejön a tervezett kétszerese.

Kérem, hogy akinek van rá lehetősége, támogassa a programot az alábbi lehetőségeken. Hálásan köszönöm segítségteket!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2019. augusztus 5.

Köszönjük, hogy Ön is támogatja a programot! E célra szánt adományát a következő módokon küldheti el:

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Adomány csángó-magyar gyerekeknek

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Adomány csángó-magyar gyerekeknek

Utalás külföldről:
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUH

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze, hogy a csángó-magyar gyerekeknek szeretne adományt küldeni és ehhez kér csekket.

4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Adomány csángó-magyar gyerekeknek
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190805.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-felirakozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum