2019. június 7., péntek

[Napi e-vangelium] 2019. június 08. szombat

2019. június 8. – Szombat

Evangélium

Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?" Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?" Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!" Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg", hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?" Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Jn 21,20-25

Elmélkedés

Szent János evangéliumának utolsó sorait olvassuk a mai napon. Miután Péter háromszor vallotta meg szeretetét, most elindul az Úrral. Nincs megjelölve úticéljuk, nem derül ki a szövegből, hová indulnak. Indulásuk és haladásuk inkább jelképes. Péter elindul Jézussal a jövő felé, küldetésének teljesítése felé. Nem ő találja ki, hogy hová menjen, hanem engedi, hogy most is az Úr vezesse őt. Ezt tette életében és ezt teszi engedelmesen halálában is.
A szeretett tanítvány a nyomukba indul. Név szerint nincs megnevezve e helyen, de tudjuk, hogy János az, az apostol, a negyedik evangélium szerzője. Péter, aki már ismeri saját küldetését, most János sorsáról kérdezi Jézust, de azt a választ kapja, hogy ne a másik sorsával foglalkozzon, hanem a saját küldetését teljesítse. A keresztény hagyományból ismert, hogy János magas kort ért meg, az első század vége felé, mintegy 70 évvel a Krisztus-esemény után halt meg. A közösség tagjai között elterjedhetett az a vélemény, hogy János nem fog meghalni az Úr második eljöveteléig, de itt maga az evangélista tisztázza, hogy ilyen ígéretet nem kapott Jézustól.
János sem keres tehát más utat, hanem ugyanazon az úton indul, amelyen Jézus és Péter. Ez az Egyház útja, a krisztusi közösség útja, minden tanítvány útja, a tanúságtevők útja. Ez az én utam is.
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190608.mp3

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum