2019. május 24., péntek

[Napi e-vangelium] 2019. május 25. szombat

2019. május 25. – Szombat

Evangélium

Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem."
Jn 15,18-21

Elmélkedés

Miközben a krisztusi közösség tagjait az egymás iránti szeretet jellemzi, a világ részéről gyűlölet árad feléjük. Valójában nincs ebben semmi újdonság, hiszen az Isten országát hirdető Jézust sem fogadta el mindenki, ő is sokszor találkozott elutasítással, ellenséges viselkedéssel, amely végül gyilkos mértékű haraggá, gyűlöletté növekedett. Itt is érvényes az a jézusi mondás, hogy a szolga nem nagyobb az uránál. Ha Jézusnak, a Mesternek jutott a rosszból, az ellenségeskedésből, akkor ezt tanítványai sem tudják elkerülni.
Ellentétes érzésekről és magatartásokról van itt szó, amellyel már találkoztunk a világosság és a sötétség, a hit és a hitetlenség bemutatásakor. A hívők Krisztusért szeretik egymást, a világ pedig éppen Krisztus miatt gyűlöli őket. Az Úr kihív minket a világból, a világias gondolkodásból, és Isten előtti hódolatra, odaadásra szólít fel.
Jézus szavait mindenképpen figyelmeztetésnek kell vennünk, de ez nem azt jelenti, hogy legyen üldözési mániánk és mindenben fenyegetést, rosszindulatot kell látnunk. A világgal és a nem hívőkkel való kapcsolattartásban a keresztény közösség tagjai tehát legyenek jóindulatúak, de kellően óvatosak! Nem félünk a támadásuktól, mert jól tudjuk, hogy éppen ezek késztetnek minket nagyobb elköteleződésre. A hitükben gyengébbeket pedig segítsük a nehéz helyzetekben!
© Horváth István Sándor


Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz az út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé! Te légy társam az Atyához vezető úton! Te légy erősítőm, ha fáradok! Te légy bátorítóm, ha csüggedek! Te légy örömöm, amikor megérkezem! Segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190525.mp3

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum