2018. december 31., hétfő

[Napi e-vangelium] 2019. január 01. kedd

2019. január 1. – Kedd, Szűz Mária, Isten Anyja (Újév)

Evangélium

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Lk 2,16-21

Elmélkedés

Isten Anyjának példája
Ma, a karácsony utáni nyolcadik napon Szűz Mária istenanyaságát ünnepli Egyházunk. A karácsonyi öröm, a Megváltó születése fölött érzett örömünk azzal teljesedik ki a mai napon, hogy a betlehemi gyermek, Jézus Krisztus édesanyja felé fordulunk tiszteletünkkel és szeretetünkkel. Szűz Mária személyében a megváltás titka már nem ígéret, hanem beteljesedés formájában jelenik meg. Ő hozza ugyanis világra Jézust, a Megváltót, a Messiást, akire a választott nép a mindenható Isten ígérete alapján évszázadokon át várakozott. Katolikus hitünk szerint Jézus valóságos Isten és valóságos ember, az ő személyében az isteni és az emberi természet egymástól elválaszthatatlan, és éppen emiatt állíthatjuk azt, hogy Mária nem csak az ember Jézusnak az édesanyja, hanem joggal nevezzük őt Isten Anyjának, de itt az Isten a második isteni személyre, a Fiúra vonatkozik, az Atyára és a Szentlélekre nem. Mária tehát az emberré lett Fiúistennek, a megtestesült Igének, Jézusnak az anyja.
Mária személyében rácsodálkozunk arra, hogyan tud az ember szabadságának és felelősségének tudatában dönteni. Jézus anyja azáltal éli meg szabadságát, hogy miután megismerte Isten vele kapcsolatos szándékát, önmagát egészen Istennek ajándékozta, és befogadta Isten ajándékát. Az Isten akaratába való beleegyezése pillanatától méhében őrzi, hordozza az emberré lett Fiúistent az ő születéséig, majd pedig ápolja és gondját viseli, szeretettel tanítja és neveli. Mindebben azt látjuk, hogy Mária feláldozza és odaajándékozza egész életét annak érdekében, hogy a megváltás művében Isten terve szerint meghatározott szolgálatát elvégezze. A názáreti leány annak az Istennek ajándékozza magát, aki Jézus személyében önmagát adja az emberiségnek. Már az angyali üdvözletkor átlátja személyes felelősségét, érzi, hogy milyen nagyszerű és egyedülálló feladatra hívja őt Isten, s ő örömmel mond erre igent.
Mária példát ad nekünk arra, hogyan kell Isten üzenetét fogadnunk. Lehet, hogy nem értett meg mindent abból, amit a megtestesüléskor az angyal közölt vele, de nem felejtett el belőle semmit. És nem felejtett el semmit abból sem, amit az Úr születésekor a pásztoroktól hallott. Sajnáljuk, hogy nem maradtak meg az utókor számára a pásztorok szavai, akik Betlehembe érkeztek a Megváltót köszönteni, de azt Lukács evangélista leírásából tudjuk, hogy „Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk." Mert nem emberi okoskodás szólt a pásztorokból, hanem Mária az ő egyszerű szavaikban is felismerte Isten üzenetét. Lehet, hogy ők nem beszéltek olyan magasztos szavakkal, mint Gábor angyal, de belőlük is Istent szólt. Mária példája legyen számunkra is útmutatás, hogy a jószándékú emberek közeledésében felismerjük Istent! A legegyszerűbb emberek szavában is meghalljuk a hozzánk szóló Istent!
Isten Anyjának példája tanúságtételre hív minket. Mária Jézus fogantatásától és születésétől fogva a megváltás titkának tanúja. Annak a titoknak, amely Isten Fiának e világba lépésével kezdődött el és a kereszten teljesedett be, amely alatt ott állt Mária. Ő tehát mindvégig ott van Jézus mellett, ezért tekinthetünk rá, mint az események hiteles tanújára. Legyünk mi is mindig az Úr mellett, hogy tanúságot tudjunk tenni róla mindazoknak, akik meg szeretnék ismerni az üdvözítő Istent!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Megváltó Jézusunk! Örömmel köszöntjük a mai napon édesanyádat. Szemeinket most Máriára, Isten anyjára emeljük, akinek egykor a pásztorok lelkesen mesélték el, hogy az angyali jelenés indította őket útnak, az isteni hírnöktől tudták meg azt, hogy megszületett a világ Megváltója. Örömmel a szívünkben hallgatjuk ezt a hírt, és Máriához hasonlóan mi is jól a szívünkbe véssük mindazt, amit megtudunk rólad, Megváltónkról és Üdvözítőnkről. Édesanyád irántad tanúsított szeretete példa számunkra, hogy az előttünk álló esztendő minden napján kimutassuk szeretetünket irántad.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190101.mp3

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum