2018. december 20., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2018. december 21. péntek

2018. december 21. – Péntek

Evangélium

Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.
Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott:
„Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!"
Lk 1,39-45

Elmélkedés

Keresztelő János és Jézus születésének hírüladása és az ő világrajöttük elbeszélései közé Lukács evangélista beilleszti Mária Erzsébetnél tett látogatásának történetét, ezt olvassuk a mai napon.
Mária Isten küldöttétől, Gábor angyaltól tudja meg, hogy rokona, Erzsébet gyermeket vár, ezért elhatározza, hogy meglátogatja és segítségére lesz a szülés előtti időben. Két leendő édesanya boldog, örömteli találkozása ez, ugyanakkor a két születendő gyermek, János és Jézus első találkozása is. A jeruzsálemi templomban látomása alkalmával Zakariás azt az ígéretet kapta az angyaltól, hogy a születendő fiú „már anyja méhében betelik Szentlélekkel" (Lk 1,15). Ez az ígéret teljesedik be most. Erzsébet méhében felujjong a magzat, a Szentlélek betölti a magzatot és az anyát, Jánost és Erzsébetet, valamivel később, János megszületésekor pedig az apát, Zakariást is.
Egy másik lelki kincsre is felfigyelhetünk az elbeszélésben. Azzal, hogy az Isten Fiát méhében hordozó Mária látogatást tesz Zakariásnál és Erzsébetnél, az Úr jelenlétével megszentelődik az ő házuk, otthonuk. Engedjük, hogy a mi családunkban is otthonra találjon az Úr! Ne csak ritkán látott vendég legyen, hanem jöjjön hozzánk minden nap!
Ha eddig még nem végeztük el szentgyónásunkat, tegyük meg ezt az utolsó adventi napokban, hogy tiszta szívünkben is megszülethessen Jézus, és ott is méltó otthonra találjon.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus! A karácsonyhoz közeledve adj nekem igazi örömöt, a Te születésed ünnepét váró örömöt! Jóságodra és szeretetedre vágyom, amelyek messiási ajándékaid számomra és minden ember számára. Gyógyítsd meg lelki vakságom, hogy lássak és felismerjelek téged, mint Megváltót.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20181221.mp3

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum