2018. december 9., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2018. december 10. hétfő

2018. december 10. – Hétfő

Evangélium

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid."
Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?" Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!" – vagy azt: „Kelj föl és járj!"? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására." Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!" Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma."
Lk 5,17-26

Elmélkedés

Az advent idején nem a csoda miatt olvassuk a járásképtelen, béna ember meggyógyításának történetét, hanem az ahhoz kapcsolódó jézusi kinyilatkoztatás miatt, amelynek témája a bűnök megbocsátása. Mielőtt még csodát tenne, az Úr kijelenti: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid." Ezt hallván a jelenlévő írástudók és farizeusok visszakérdeznek: „Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?" Jó irányba gondolkodnak, megállapításuk valóban helyes, hiszen egyedül Istennek van hatalma a bűnök megbocsátására. Mégis tévednek, s tévedésük abban áll, hogy nem hisznek Jézus istenségében.
Jézus azzal bizonyítja isteni hatalmát, bűnbocsátó képességét, hogy meggyógyítja a béna embert. A testi gyógyuláshoz a lelki megtisztulás a bűntől való szabadulás kapcsolódik, jelen esetben a betegség megszűnése igazolja a bűntől való szabadulást. A beteg testi gyógyulása ugyanis egyértelmű. Az Úr szavára saját lábán távozik az, aki nemrég még egyetlen lépést sem tudott megtenni. Jogosan gondoljuk, hogy akinek szavára megtörténik a testi gyógyulás, annak szavára, felszólítására a lélek gyógyulása is bekövetkezik. Jézus velünk is ugyanezt teszi, amikor a bűnbocsánat szentségében eltörli bűneinket és alkalmassá tesz minket arra, hogy elinduljunk egy új úton, az életszentség útján.
Hiszek-e testet és lelket gyógyító erejében?
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te egykor bűnbánatot hirdettél a népnek és megtérést vártál az emberektől. Evangéliumod üzenete arra ösztönöz, hogy szembenézzek önmagammal, bűnös múltammal, életem hibáival. Segíts felismernem mindazt, amin változtatnom kell, s amin a te kegyelmeddel változtathatok. Adj szívembe igaz bűnbánatot! Add nekem a Szentlélekben való újjászületés kegyelmét! Mutasd meg nekem, milyen úton induljak, s mit vársz tőlem a jövőben!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20181210.mp3

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum