2018. november 1., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2018. november 2. – Péntek, Halottak napja

2018. november 2. – Péntek, Halottak napja

Evangélium

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
„Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak."
Jn 5,24-29

Elmélkedés

Az élet nem csak jó dolgokat hoz számunkra, hanem rosszakat is. Az egyik nap jót, a másik rosszat. Az egyik nap egészséget, a másik nap betegséget. Az egyik nevetést, a másik sírást. Az egyik örömöt, a másik szomorúságot. Az egyik boldogságot, a másik fájdalmat és csalódást. Lelki alkatunktól függően könnyebben vagy nehezebben tanuljuk meg, hogyan nézzünk szembe a rosszal, hogyan viselkedjünk olyan helyzetekben, amelyek nyomasztóak, és hogyan felejtsük el idővel a rossz emlékeket. Amíg fiatalok vagyunk, reménnyel és bátorsággal tekintünk a jövőbe, aztán mire megöregszünk, már szinte csak a múltunkból, az emlékeinkből élünk. De miért ne tekinthetnénk előre idős korunkban is? Miért ne fordulhatnánk reménnyel a jövő felé? Miért ne gondolhatnánk örömmel arra a napra, amikor a földi életből átlépünk majd az örök életbe? Vajon mit fog hozni számunkra az a nap? Jót vagy rosszat? Üdvösséget vagy kárhozatot? Örökké tartó boldogságot Istennel vagy örökké tartó szenvedést Isten nélkül?
Ma, halottak napján, amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk, ezt olvassuk az evangéliumban: „Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát." Kárhozatra mutató ítélet vagy üdvösségre vezető örömhír lesz-e számunkra ez a szó? Azon a napon majd beteljesedik vágyunk és reményünk. Csak az a kérdés, hogy mi a vágyunk, mi a reményünk?
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Istenem, add nekem a kegyelmet, hogy téged keresselek és felébredjen szívemben a vágy, hogy téged lássalak. Ne engedd, hogy bármi is megakadályozzon abban, hogy megpillanthassalak téged, s te rám emeld irgalmas tekinteted. Az üdvösség pillanata akkor köszönt be, amikor e két tekintet találkozik. Akkor lelem meg a boldogságot, ha isteni irgalmad rám talál, s ezzel új élet kezdődik számomra. Hiszem, hogy a veled való találkozás változást hoz életembe, elhagyhatom a bűnös élet útját, s elindulhatok feléd a kegyelem, a szeretet és a hit útján.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20181102.mp3

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum