2018. november 14., szerda

[Napi e-vangelium] 2018. november 15. csütörtök

2018. november 15. – Csütörtök

Evangélium

A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: „Nézd itt van, vagy amott!" Isten országa köztetek van." Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: „Nézzétek, itt van, vagy amott!" Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől."
Lk 17,20-25

Elmélkedés

Jézus jeruzsálemi útjának vége felé farizeusok jönnek Jézushoz és arról kérdezik, hogy mikor jön el az Isten országa? A kérdésre Jézus tulajdonképpen nem válaszol, azaz nem tesz arra vonatkozó kijelentést, hogy mikor jön el az Isten országa. Ehelyett inkább helyreigazítja a kérdezők elképzeléseit Isten országáról és annak eljöveteléről.
Mit is jelent az Isten országa? Isten uralmát, uralkodását. Uralma akkor válik valósággá bennünk, amikor átveszi belső világunk irányítását. Ettől kezdve többé már nem a szenvedélyek, nem az emberi ösztönök, nem a csapongó érzelmek, nem a szokások és nem a társadalmi hagyományok, nem más személyek elvárásai, de nem is az anyagi érdekek irányítanak minket, hanem Isten útmutatásai, az ő akarata. A bűn szintén akadálya lehet annak, hogy az Isten országa kifejlődjék, megerősödjön, beteljesedjen bennünk. Amikor nap mint nap imádkozunk a Miatyánk szavaival, hogy jöjjön el Isten országa, akkor ebben a kérésben az is benne van, hogy valósuljon meg bennünk Isten szelíd uralma.
E gondolatok alapján már megértjük, hogy miért volt téves a farizeusok kérdése és miért járunk mi is vakvágányon, ha az időpontokat kutatjuk Isten országával kapcsolatban. A hitetlen ember észre sem veszi a világban Isten országának jeleit, eseményeit, a hívő ember viszont annak tudatában él, hogy benne már megvalósult az ország és arra hívja őt Isten, hogy ennek az országnak az örömhírét továbbadja másoknak.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus, aki valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben! Bűneim őszinte megbánásával készülök arra, hogy veled találkozzak a szentáldozásban. Légy lelkem tápláléka, éltess engem! Abban a hitben fogadom szent testedet az átváltoztatott kenyérben, hogy titokzatos testednek, az Egyháznak tagja vagyok. Szüntess meg a keresztények között minden széthúzást, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással. Annak reményében veszem magamhoz szent testedet, hogy elvezetsz az örök életre.


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Megjelent a jövő évi evangéliumi elmélkedéseket tartalmazó könyvem, Szívem első gondolata 2019 címmel. Már megrendelhető az Evangélium365 webáruházban, a www.evangelium365.hu oldalon a Könyvesbolt menüpontban.
Az oldal ezen a linken elérhető:
https://www.evangelium365.hu/webshop
Akik pedig a korábbi éveket keresik, azoknak a Növekvő vetés című 3 kötetes könyvet ajánlom, amely szintén most jelent meg és elérhető a webáruházban.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20181115.mp3

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum