2018. október 12., péntek

[Napi e-vangelium] 2018-10-13

2018. október 13. – Szombat

Evangélium

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!" Erre ő így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!"
Lk 11,27-28

Elmélkedés

Közvetlenül az ördöggel való szövetkezés vádja és az arra adott felelet után egy ismeretlen asszony kiált fel a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!" Az asszony bizonyára a többiekkel együtt elcsodálkozott Jézus ördögűző és a némáknak a beszéd képességét visszaadó erején, továbbá azon, hogy milyen bölcsen megfelelt a hamis vádakra. Az asszony Jézus anyját dicsőíti és arra utal, hogy mint anyát boldoggá tette őt a Jézushoz, azaz gyermekéhez fűződő testi kapcsolat. Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az ismeretlen asszony dicsérő szavai nem csupán Jézus anyjának szólnak, hanem elismerést is tartalmaznak Jézus személyéről. A dicséret annak is szól, hogy isteni hatalmát jó célra, az emberek megmentésére és gyógyítására használja fel, valamint bölcs feleleteivel meghátrálásra készteti azokat, akik hamis vádakkal illetik őt.
Felkiáltására az Úr azt feleli, hogy az igazi boldogságot az találja meg, aki hallgatja és meg is valósítja Isten szavát. Szűz Mária lelki nagysága sem önmagában abból fakad, hogy ő a Megváltó édesanyja, hanem abból, hogy teljesítette Isten akaratát, azaz elfogadta, hogy ő legyen a Megváltó anyja. Az örök életet, az üdvösséget sem önmagában annak köszönhetjük, hogy Isten gyermekei vagyunk, hanem annak, hogy megőrizzük az istengyermeki méltóságot és engedelmeskedünk mennyei Atyánknak.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20181013.mp3

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum