2018. szeptember 2., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2018-09-03

2018. szeptember 3. – Hétfő

Evangélium

Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje." Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok." Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?" – kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: „Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!" Majd így folytatta: „Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán." Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,16-30

Elmélkedés

Miután az elmúlt héten befejeztük a Máté evangéliumából vett részletek olvasását, az évközi idő további részében Szent Lukács írását olvassuk hétköznapokon. Az eseményekbe Jézus nyilvános működésének kezdetétől kapcsolódunk be. A helyszín Galilea, Názáret városa, ahol Jézus nevelkedett. Az Úr most betér a zsinagógába, hogy részt vegyen a szombati istentiszteleten. Felolvas egy részletet, amihez csupán annyit fűz magyarázatként, hogy ezen a napon beteljesedett a prófétai jövendölés, azaz ő az a Felkent, aki szabadulást fog hozni mindenkinek, ő a Messiás. Ezt követően az ószövetségi időkből két példát hoz fel, Illés és Elizeus próféták esetét, amikor Isten általuk nem zsidó, hanem pogány származásúaknak nyilvánította ki jóságát. Annak gondolata, hogy pogányok is részesedhetnek a mindenható Isten jótéteményeiben, haragot vált ki a názáretiekből, akik rögtön Jézus halálát akarják. Jézus fellépése tehát egyáltalán nem nevezhető sikeresnek, inkább kifejezetten kudarc a názáretiek hitetlensége miatt.
Érdekes szempont, hogy ezt a Jézus útjának kezdetét leíró eseményt Lukács evangélista úgy fogalmazza meg, hogy egyben előrevetíti ennek az útnak a végét. Ahogyan most a názáretiek erőszakkal a városon kívülre viszik és felvezetik egy hegyre Jézust, ugyanígy fog véget érni az Úr élete: katonák vezetik ki Jeruzsálemből a városon kívülre, a Golgota hegyére, a keresztre feszítés helyére. Jézus mostani „rejtélyes" szabadulása szintén utalás a halálból való titokzatos szabadulására, feltámadására.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk, Urunk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Köszönetemet fejezem ki azoknak az e-vangélium olvasóknak, akik támogatják a csángó-magyar programot. Az adományoknak köszönhetően a tervezett 155 helyett 310 gyermek fog egy éves Élő Kenyér újság előfizetést kapni, illetve a programot kibővítjük magyar nyelvű, vallásos könyvek adományozásával is. Ez utóbbi célra fogjuk felhasználni azokat az adományokat, amelyek ezután még érkezni fognak. Örülök, hogy ilyen sokan megláttátok a jó célt és mellé álltatok. Köszönöm mindenki nagylelkű támogatását!
István atya - Horváth István Sándor
2018. szeptember 3.

Az eredeti üzenet:
Sok évvel ezelőtt Csángóföldre is tudtunk havonta Élő Kenyér gyermekújságot küldeni 24 oktatási intézménybe a magyar gyerekeknek. Ezt azonban a politika egykor leállította, így Erdély, Kárpátalja, Felvidék és a Délvidék maradt az utóbbi évekre jótékonysági előfizetés keretében. Mostanra jóra fordult a helyzet és sikerült újra kapcsolatot kiépítenem a Csángóföldi magyarokhoz. Jelenleg 31 intézményben mintegy 2000 gyermek tanul magyarul. Vallásos irodalmuk semmi nincs, ezért örömmel fogadták a felvetést, hogy az Élő Kenyér gyermekújságot havonta megkapják. Azzal tudnánk indítani, hogy intézményenként 5-5 újságot kapjanak a gyerekek. A tanév kezdetétől, szeptembertől indul a program, amihez szeretném a segítségeteket kérni. 155 olyan jószándékú személyt keresek az e-vangélium olvasók körében, akik egy-egy csángóföldi magyar gyermek számára felajánlanak 1 éves jótékonysági előfizetést, ami 8000 Ft-ot jelent. Az újságot havonta nem a felajánlóknak küldjük, hanem már megszerveztük annak eljuttatását és szétosztását. A gyerekek természetesen ingyen kapják az újságot.
Kérem, hogy akinek van rá lehetősége, támogassa a programot az alábbi lehetőségeken. Hálásan köszönöm segítségteket!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

Köszönjük, hogy Ön is támogatja a programot! E célra szánt adományát a következő módokon küldheti el:
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Adomány csángó-magyar gyerekeknek

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Adomány csángó-magyar gyerekeknek

Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003 BIC (SWIFT) kód: OKHBHUH

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben. Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze, hogy a csángó-magyar gyerekeknek szeretne adományt küldeni és ehhez kér csekket.

4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Adomány csángó-magyar gyerekeknek
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180903.mp3

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum