[Napi e-vangelium] 2017-08-06

2017. augusztus 6. - Vasárnap, Urunk színeváltozása

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét,
Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott
előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító
fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés:
Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: "Uram, jó nekünk
itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet,
Mózesnek egyet és Illésnek egyet!" Még beszélt, amikor íme, fényes
felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: "Ez az én
szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!" Ennek hallatára
a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament
hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: "Keljetek fel és ne
féljetek!" Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust
egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: "Senkinek se
szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!"
Mt 17,1-9
Elmélkedés:
A dicsőség fényében
Hitünk szerint mindazok, akik üdvözülnek, "színről színre láthatják az
Istent." Ezt a kiváltságot az ember földi élete során nem kapja meg,
csak halálunk után részesedünk benne. Most a hitben élünk, a feltámadás
után pedig megláthatjuk Istent a maga valóságában és dicsőségében, s ez
örökké tartó, végleges adomány lesz számunkra. Amikor Isten
megteremtette az embert, párbeszédet kezdeményezett és közösségre
lépett vele, akkor nyilvánvalóan tisztában volt azzal, hogy az ember
látni akarja őt és el akar jutni Isten teljes megismerésére. Ezt a
megismerést azonban Isten korlátozta a földi élet időszakára. Nem
rejtőzik el előlünk teljesen, feltárja önmagát, megmutatja szeretetét
és jóságát, de mindez még nem az ő teljes megismerése. Azt akarja, hogy
vágyakozzunk utána, keressük őt és válaszoljunk hívására, szeretetére.
Az embernek ezt a vágyakozását talán Mózes története szemlélteti a
legjobban, aki ezzel a kéréssel fordul Istenhez: "Hadd lássam meg
dicsőségedet" (Kiv 33,18). Isten azt válaszolja neki, hogy megmutatja
előtte fényességét és kimondja Mózesnek saját nevét, de a szikla
mélyedésébe fogja rejteni Mózest, kezével elfedi őt, és hozzáteszi: "De
arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben
maradjon" (Kiv 33,20). Hiába vágyakozik tehát Mózes és bármelyik ember
Isten teljes megismerésére, látására, ez csak a túlvilágon lehetséges.
A prófétai látomásokban szintén szó esik Istenről, de egyetlen próféta
sem állítja azt, hogy magát Istent látta volna, inkább csak arról van
szó, hogy látják Isten trónját, Isten dicsőségét. E hagyomány
folytatódik az újszövetségben is. Szent Pál apostol például a
következőket írja Timóteusnak címzett levelében: "Isten
megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem
látott, és nem is láthat" (1Tim 6,16). A korintusiaknak szóló levél
szeretet-himnuszában ugyanezzel a gondolattal találkozunk: "Most még
csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre" (1Kor
13,12). Isten színelátását Jézus a hegyi beszéd boldogság-mondásaiban
nem a jelen életben megtapasztalható valóságként, hanem a jövőre
vonatkozó ígéretként fogalmazza meg: "Boldogok a tisztaszívűek, mert ők
meglátják Istent" (Mt 5,8).
Mindezek ismerete szükséges ahhoz, hogy megértsük Jézus
színeváltozásának eseményét és annak jelentőségét, amit a mai napon
ünneplünk, s amely eseményről az evangéliumban olvashatunk. A három
kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János a hegyen a dicsőség
fényében, ragyogásában láthatja Jézust, mintegy bepillantást nyerhetnek
abba a dicsőségbe, amely Mesterükre vár a feltámadást követően, s amely
dicsőségben részesednek mindazok, akik az üdvösségre jutnak. Mindez
azonban még nem Isten színről színre látása. Ezért csak hallhatják a
mennyei Atya hangját, a Fiúról szóló tanúságtételét: "Ez az én
szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!"
A középkori teológusok felvetették azt a kérdést, hogy az örök életben
Isten látása vagy Isten szeretete lesz-e az ember tökéletes
boldogságának az alapja? Vajon Isten látása ébreszti és élteti bennünk
az Isten iránti szeretetet vagy a szeretetnek köszönhetően láthatjuk
meg Istent? Evilági halandóként lehetetlen eldönteni a kérdést, mert
nem tudhatjuk, hogy beszélhetünk-e bármelyik, azaz az Isten-látás vagy
az Isten-szeretet elsődlegességéről az üdvösség világában. De talán nem
is szükséges, hogy a földi élet során minden kérdésünkre választ
kapjunk. Elég nekünk a vágyakozás, hogy eljussunk Isten színelátására
és örökké tartó szeretetére.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Színeváltozásod alkalmával istenségedet, isteni
dicsőségedet tártad fel a kiválasztott apostoloknak. Azért mutattad meg
isteni dicsőségedet Péternek, Jakabnak és Jánosnak a Tábor-hegyen, hogy
kereszthalálodat látva ne veszítsék el reményüket. Ők később, erre az
eseményre gondolva megérthették, hogy a szenvedés útjának végső
állomása nem a halál, hanem az Isten által ajándékozott új élet, a
feltámadás, amely révén az örök dicsőségbe jutunk. Életünk egyes
pillanataiban ugyanúgy átérezhetjük Isten közelségét, ahogyan azt
megtapasztalta a három apostol. Add, hogy amikor a kereszthordozás
nehézségeit érezzük, szívünkben ott éljen a feltámadás és az isteni
dicsőség megtapasztalásának reménye!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170806.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/