2017. április 7., péntek

[Napi e-vangelium] 2017-04-07

2017. április 7. - Péntek

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre
ő megkérdezte tőlük: "Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében.
Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?" A zsidók ezt
válaszolták: "Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk
megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat." Jézus ezt
felelte: "A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok?
Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt -
és az írás nem veszítheti érvényét -, hogyan mondhatjátok arról, akit
az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! - mert azt
mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne
higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni,
higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya
énbennem van és én az Atyában." Erre ismét el akarták fogni őt, de
kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment,
arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan
keresték fel, mert így vélekedtek: "János ugyan egyetlen csodát sem
tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult." És sokan hittek
Jézusban.
Jn 10,31-42
Elmélkedés:
A mai evangéliumban Jézust meg akarják kövezni ellenfelei. Az
előzőekben Jézus az Atyával való kapcsolatáról beszélt, majd
kijelentette: "Én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10,30). E kijelentését a
zsidók istenkáromlásnak vagy önistenítésnek vették, ezért tör fel
belőlük a megkövezés szándéka. Indulatukat látván és szándékukat
felismervén Jézus azt kérdezi tőlük, hogy melyik jócselekedetéért
akarják őt megkövezni? Válaszukban a zsidók megfogalmazzák az
istenkáromlás vádját, amely a mózesi törvény szerint valóban
halálbüntetést érdemelt. Válaszuk azért érdekes, mert megérzik ugyan
Jézus kijelentésének súlyát, de cselekedeteinek, azaz mindazoknak a
jótetteknek, amelyeket a mennyei Atya segítségével tesz semmilyen
jelentőséget nem tulajdonítanak. Márpedig Jézus rendkívüli cselekedetei
azt igazolják, hogy ő valóban az Isten küldötte, aki olyan hatalommal
rendelkezik, amelynek egyetlen ember sincs birtokában.
Jézus cselekedeteire hivatkozik, mint hitet ébresztő jelekre: "Ha nem
cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem,
és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek." E szavak alapján a
hit kettős vonatkozásával találkozunk. A hit egyrészt azt jelenti, hogy
elfogadjuk Jézust, mint a mennyei Atya küldöttét, másrészt hisszük,
elfogadjuk azt, amit önmagáról állít, illetve amit cselekedetei
bizonyítanak. Az Atya és a Fiú egységét Jézus cselekedetei alapján
érthetjük meg.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy
az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot,
amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged
tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és
gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya
keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el
ne szakadjak tőled.


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170407.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum