2016. december 2., péntek

[Napi e-vangelium] 2016-12-02

2016. december 2. – Péntek

Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt
kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!" Amint hazaérkezett, bementek
hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni
rajtatok?" „Hisszük, Uram!" – felelték azok. Akkor megérintette szemüket,
és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!" Erre megnyílt a szemük. Jézus
pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!" Ám azok
elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken.
Mt 9,27-31

Elmélkedés:

Napjainkban sok ember számára nehézséget jelent Isten létezésének és annak
elismerése, hogy jelen van, működik a világban. Az ilyen gondolkodású
személyeknek az a meggyőződése, hogy a világ eseményeit, történéseit az
ember határozza meg és irányítja. Néha valóban úgy tűnik, hogy az emberi
elképzeléseknek semmi sem szab határt, aztán mégis szüntelenül akadályokba
ütközik az emberi elszántság. Az emberi törekvések mögötti jószándékot
felesleges volna vitatni, még akkor is, ha a nagyzási mánia olykor egészen
nyilvánvaló. Ugyanakkor a világban tapasztalható rossz és gyűlölet a
családi békétlenségektől a nemzetek közti háborúkig egyértelművé teszi,
hogy az ember nem a jóra törekszik. Ennek hátterében felfedezzük Isten
elutasítását és az ő törvényeinek el nem fogadását.
A bibliai szereplők esetében a vallásos élmény alapját a természetfeletti,
isteni erő megtapasztalása biztosította. Az emberek akkor tudtak
előrelépni, fejlődni, akkor tudták életüket jobbra fordítani, ha
megérezték Isten működését életükben és hittel elfogadták azt. Ennek szép
példája a mai evangéliumban szereplő két vak esete. A látás ajándékát
hiába várnák emberektől, de bátran kérik Jézustól. Megszólításukkal
elismerik Jézus messiási hatalmát, kérésükkel pedig kifejezik az Úr
istenségébe és isteni erejébe vetett hitüket.
Hitem megvallása fordulatot hoz életembe. Hiszem-e, hogy Jézus tud rajtam
segíteni?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus! A karácsonyhoz közeledve adj nekem igazi örömöt, a Te
születésed ünnepét váró örömöt! Jóságodra és szeretetedre vágyom, amelyek
messiási ajándékaid számomra és minden ember számára. Gyógyítsd meg lelki
vakságom, hogy lássak és felismerjelek téged, mint Megváltót.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161202.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum