2016. november 17., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2016-11-17

2016. november 17. – Csütörtök

Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva
fakadt. Azután ezt mondta: „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a
napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt.
Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és
mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt
laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod
idejét."
Lk 19,41-44

Elmélkedés:

Jézus útjának végső állomásához, Jeruzsálemhez érkezünk a mai
evangéliummal. Az Úr próféta módon előre meglátja a most virágzó város
közeli pusztulását. Szomorúság tölti el lelkét, megsiratja a várost és
lakóit. Itt áll a szent város közelében, amelyben a templom, az Isten
lakóhelye van. Hívők sokasága érkezik vele, de rajta kívül senki nem sejti
a katasztrófát, a város pusztulását, amely néhány évtizeddel később
valóban bekövetkezik: a zsidó háborúban a rómaiak lerombolják. Jézus
szavaiból úgy tűnik, hogy a várost és lakosságát hitetlenségük és Jézus
elutasítása miatt éri utol az isteni büntetés. Nem ismerték fel a messiási
idők jeleit, nem tértek meg.
Bárcsak felismernéd te is, ami üdvösségedre szolgál – mondja Jézus, s ezen
szavai nem csupán Jeruzsálem egykori lakóinak, hanem minden idők emberének
is szólnak. Bárcsak minden ember szerte a világon felismerné, ami
üdvösségére szolgál! Nem attól kell félnünk, aki elveheti életünket, hanem
attól, aki lelkünket a kárhozatra taszíthatja, azaz meghiúsítja
üdvösségünket. Ha szeretnénk elkerülni a kárhozatot, akkor fel kell
ismernünk Jézus Krisztus személyében az egyedüli Üdvözítőt! El kell
fogadnunk, hogy nincs üdvösség senki másban, csak őbenne! Ma gondolkozzunk
el azon, hová vezet életünk? Felismerjük-e azokat a jeleket, amelyekkel
Isten vezet minket az üdvösség útján?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te szeretettel fordulsz felénk és a szeretet
gyakorlására hívsz minket. Azt kéred tőlünk, hogy mutassuk ki
szeretetünket Isten iránt és embertársaink iránt. A szeretet gyakorlásához
szükségünk van szívünk odaadó szándékára, lelkünk beleegyezésére,
értelmünk belátására és akaratunk erejére. Taníts minket az önzetlen
szeretetre! Tégy minket készségessé, hogy le tudjunk mondani saját
érdekeinkről és mások szolgálatában találjuk meg életünk örömét! Taníts
minket, hogy teljes szívvel szeressünk mindenkit! Hiszek, Uram, erősítsd
bennünk a hitet!

________________________________

Aktuális:
A hagyományos év végi taizéi találkozót ebben az évben Lettország
fővárosában, Rigában rendezik meg december 28. és január 1. között. A
Katolikus Ifjúsági Mozgalom zarándoklatot szervez a találkozóra. Bővebb
információ és kedvezményes jelentkezés november 25-ig:
http://taize.kim.katolikus.net

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161117.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum