2016. május 15., vasárnap

[Evangelium] 2016-05-15

2016. május 15. – Pünkösdvasárnap

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a
tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben
zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség
nektek!" Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr
láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség
nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." E szavak
után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek
megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg,
az nem nyer bocsánatot."
Jn 20,19-23

Elmélkedés:

Rejtőzködő Isten
Isten olyannyira rejtőzködő, hogy néha egyesek szívében felmerül az a
gondolat, hogy nem is létezik. Vannak, akik hosszasan kitartanak ennél a
gondolatnál, és megdönthetetlen tudományos bizonyítékot szeretnének
hallani Isten létezéséről. Ilyen bizonyíték azonban nincs, miként az
ellenkezőjét sem lehet bizonyítani, azaz azt, hogy Isten nem létezik.
Isten létezésének kérdése valójában nem a természettudományok világába
tartozik, hanem a hit világába. Nem rendelkezünk ugyanis biztos és
megcáfolhatatlan tudással olyan dolgokról, amelyek nem tartoznak az
általunk érzékelhető világhoz, hanem túlmutatnak azon. Nem csak a
hitetlen, de a hívő ember számára is rejtőzködő marad Isten, a két
embertípus között legfeljebb annyi a különbség, hogy a hívők vágyakozással
keresik a világban Isten jelenlétének nyomait és a legkisebbnek is tiszta
szívvel tudnak örülni. A körülöttünk lévő világot tapasztalataink,
érzékszerveink által ismerjük meg, Istent viszont a hit által. Ő nem
látható emberi szemünkkel, jelenlétét, a világban való működését,
gondviselését saját életünkben azonban felfedezhetjük, de ehhez szükségünk
van a hitre.
Ma, pünkösd napján, a harmadik isteni személy, a Szentlélek eljövetelét és
az Egyház születését ünnepeljük. Az ünnep evangéliumában arról olvasunk,
hogy a feltámadt Jézus milyen megbízatást ad apostolainak megjelenése
alkalmával, amely megbízatást a Szentlélek elnyerésével tudják
teljesíteni. Művében János evangélista többször alkalmazza azt a módszert,
hogy Jézus életéből kiemel egy eseményt, de nem a körülmények
részletezésére koncentrál, hanem fontos üzeneteket, mondanivalót közöl. Jó
példa erre Jézus beszélgetése a főtanács egyik tagjával, Nikodémussal,
amely Jézus mennyei származásával és küldetésével, valamint a lelki
újjászületéssel kapcsolatban fogalmazz meg igazságokat (vö. Jn 3,1-12).
Ugyanebből a szempontból jelentős Jézusnak a szamariai asszonnyal való
találkozása Jákob kútjánál, amely történetben kettejük beszélgetése során
feltárul számunkra a hitre-vezetés csodálatos módszere és a hitre-jutás
útja (vö. Jn 4,1-26). De Lázár feltámasztásáról, a vakonszületett ember
meggyógyításáról és a Beteszda-fürdőben a béna emberrel tett csodáról
szóló elbeszélések is ugyanezt a jellegzetességet hordozzák magukon.
A mai evangélium szintén ebbe a sorba illeszkedik. A feltámadt Jézus
megjelenik apostolainak és bűnbocsátó hatalmat ad nekik: „Akinek
megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg,
az nem nyer bocsánatot." Krisztus adja nekünk a szeretet új parancsát és ő
mutatja meg számunkra a bűnbocsánat útját is. Az ember sok esetben
visszaél szabadságával, enged a gonosz kísértésének, túlbecsüli önmagát és
szembeszáll Istennel, fellázad ellene, megtagadja az engedelmességet. Az
ember bűnös lázadása és hűtlensége ellenére Isten továbbra is hűséges
marad szeretetéhez, és az ember megmentésére siet. Isten végtelenül
irgalmas atyaként szereti az embert és gyermekeként tekint rá. Jézus
szavait csak úgy tudjuk érteni, hogy a kiengesztelődés szentségét az Úr
Egyházára bízta. A rejtőzködő Isten az Egyház szolgálata által feltárja
magát a bűnös ember előtt. A bűnbocsánat szentségében megismerhetjük
Istent, az embernek megbocsátó Istent.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása
minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor:
„Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!" Taníts minket arra,
hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas
hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy
minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét!
Ajándékozz meg minket tisztánlátással, hogy fölismerjük bűneinket, s
azokat őszintén megvalljuk! Adj nekünk őszinte bűnbánatot és tiszta
szívet!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160515.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Idén 14. alkalommal rendezi meg az Emmánuel Közösség a nyári
lelkigyakorlatos táborát, ami minden korosztály számára lelki / testi
feltöltődést kínál. Az idei táborunk mottója: „Bátorság! Én vagyok, ne
féljetek!" (Mt 14,27b)

A táborban szervezett gyermekprogramok is lesznek minden életkor számára,
ami a Szülők számára is lehetővé teszi a programokon való részvételt.

http://emmanuel.hu/pdf_taar/szorolap.pdf
http://emmanuel.hu/csaladok.html
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum