Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: „Mit
tegyünk?" „Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket ossza meg
azzal, akinek egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen." Jöttek
a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit
tegyünk?" Ezt felelte nekik: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van
szabva." Megkérdezték őt a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?" Nekik így
felelt: „Ne zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg
zsoldotokkal."
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem
János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel
keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját
sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket
megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa
szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben
elégesse." És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az
üdvösséget.
Lk 3,10-18
Elmélkedés:
Amikor az idő megállni látszik
Az első két adventi vasárnapon az időről, annak múlásáról, a jelen
pillanat fontosságáról és az örökkévalóságról elmélkedtünk. Folytassuk ma
ezeket a gondolatokat! Az evangéliumi történet szerint Keresztelő János
bűnbánatot hirdet és megkereszteli a hozzá érkezőket. A vámosok, a katonák
és az egész nép mind ezt kérdezi: „Mit tegyünk?" Megbánták a múltban
elkövetett bűnöket, s ennek kifejezéseként megkeresztelkednek. Kérdésüket
értelmezhetnénk úgy, hogy a jövőre vonatkozik, azaz tudni szeretnék,
milyen módon változtassák meg életvitelüket. De talán helyesebb, ha azt
mondjuk, hogy ez a kérdés a jelenre vonatkozik. Megértik, hogy a változást
ma kell elkezdeni, mert holnap talán már késő. Készek arra, hogy új életet
kezdjenek, mégpedig ne egy bizonyos idő múlva, hanem most. Lukács
evangélista folyamatos jelenként jegyzi le a valószínűleg több héten vagy
hónapon át tartó eseményeket, mindazt, amit János tesz. A leírás szerint a
jelen pillanatában éli meg mindenki a feszült várakozást, egészen addig,
amíg János beszélni nem kezd a jövőről, Jézus közeli fellépéséről. A
szöveget olvasva olyan érzésünk támad, mintha megállni készülne az idő.
Természetesen nem az idő áll meg, hanem az idő folytonosságában vannak
kitüntetett időszakok. Kegyelmi időnek, megszentelt időnek, ünnepi időnek
nevezhetjük ezeket az időszakokat, amelyek kiemelkednek a hétköznapok
sorából. A Szentírás nyelvén így hangzik ennek megfogalmazása:
„Beteljesedett az idő!"
Az advent ilyen időszak. Arra hív minket, hogy felfedezzük
mindennapjainkban a múlhatatlant, a maradandót, a végtelent, az időtlent,
az örökkévalót. Mert a mulandó kevésbé értékes, mint az örökkévaló. A
magyar nyelv sajnos képtelen arra, amire az evangéliumok eredeti nyelve, a
görög igen. A görög nyelvben két szó van az időre: a kronosz (ebből
származik a kronológia, időrendiség szavunk) az eszközökkel mérhető időt
jelenti, amelyben az egymás után következő események zajlanak. A másik
görög szó, a kairosz pedig a mérhetetlen és megfoghatatlan időt, a
kegyelmi időt, az isteni dolgok és tevékenység idejét jelenti. Egy
Lüszipposz nevű ókori görög szobrász ezt a bizonyos kairoszt, a különleges
időt egyik alkotásán futó fiatalemberként ábrázolja, akinek a feje hátul
kopasz, mert akit elhagyott az többé meg nem ragadhatja, elöl pedig
hajtincs lóg az arcába, hogy aki találkozik vele, megragadhassa őt, az
időt. Nagyon érdekes, szemléletes és elgondolkoztató ez az ábrázolás.
A történelem során különleges kegyelmi idő az, amikor a Fiúisten
megtestesül, emberré lesz. Méltán mondjuk, hogy ez az esemény az idők
teljességében történt. Olyan időben, amelyet egyedül Isten tudott előre, s
amelyet ő határozott meg. És szintén különleges idő minden advent, amely a
Fiúisten jövetelére készít fel bennünket. Felkészít akkor, ha megéljük a
pillanatot, felismerjük annak jelentőségét, felfedezzük benne azt az
isteni szándékot, amely ki szeretne ragadni bennünket az idő keretéből, a
mulandóság állapotából, hogy az örökkévalóra figyeljünk. Miként annak
idején sem ismerte fel mindenki a messiási időt, a megváltás idejét, az
üdvösség idejét, így van ez napjainkban is.
Amikor szinte megállni látszik az idő, akkor történnek az igazi csodák és
a nagy jelentőségű, felejthetetlen események. Vajon én felismerem-e Isten
jövetelének idejét?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenünk, irgalmas Atyánk! Te azért küldted el Fiadat bűnös emberi
világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Jézus
nélkül soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára, nem találnánk rá a te
irgalmadra. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Érints
meg minket irgalmaddal! Bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk már tovább
bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd.
Jézus születése egykor nagy változást hozott a világba. Istenünk! Te képes
vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni.
Hozz megújulást az én életembe!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151213.mp3
References
Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-12-13
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése