Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok
az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha
nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a
lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg
nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk."
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan
dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény
özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához
hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a
szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert
ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt,
egész vagyonát."
Mk 12,38-44
Elmélkedés:
A nagylelkű asszony
Az idős néni hosszasan számolta forintjait a bolt bejárata előtt. Többször
is nekiállt, de mindig ugyanarra az eredményre juthatott, mert a számolás
végére enyhén csóválni kezdte a fejét. Ez bizony aligha lesz elég arra,
amit venni szándékozott, pedig nem lapult hosszú bevásárlólista a
zsebében. A boltba igyekvők észre sem vették, a kifelé jövők kikerülték
jól megrakott bevásárlókocsijukkal. Úgy látszik, túl közel állt meg az
automata ajtóhoz, mert az sehogy sem akart bezáródni miatta, ezért az
üzlet biztonsági őre egy idő után udvariasan kissé arrébb tessékelte, hogy
máshol számolgassa forintjait. Így került közelebb a koldushoz, aki
összehajtogatott papírdobozokon ült, előtte konzervdoboz perselyével. A
néni tevékenységét látva a koldus nehézkesen felkelt helyéről, odalépett
hozzá, majd dobozából két százforintost nyomott a kezébe. Elfogadta.
Egyikük sem szólt semmit. A koldus visszaült helyére, az idős néni pedig
bement, hogy megvegye aznapi ennivalóját.
Az evangéliumi jelenetek napjainkban újra és újra megismétlődnek. Teljesen
mindegy, hogy templom vagy bolt előtt, városban vagy falun, a szegény
adakozik, mert ettől nem lesz még szegényebb. Jézus figyeli a templomba
érkezőket, akik a perselybe dobják adományaikat. A tehetősebbek többet
dobnak be, de az Úr mégis többre értékeli a szegény özvegy két fillérjét,
mert ő mindenét odaadta. A legmegdöbbentőbb a történetben az, hogy Isten
ezt a két fillért is elfogadja. Elfogadja az özvegytől az ő utolsó
fillérjeit. Elfogadja, mert jó szívvel felajánlott adomány. Elfogadja, bár
az özvegyasszony szorulna támogatásra. Mi emberek talán azt gondolnánk,
hogy jobban tenné Isten, ha ebben a helyzetben egy nagylelkű adakozót
küldene, aki jelentősebb összegű támogatást adna az asszonynak. A történet
nyitott, nem derül ki belőle, hogy Isten miként gondoskodik később az
özvegyről, aki egész vagyonának felajánlásával az isteni gondviselésre
bízta életét. Isten most elfogadja az adományt. És Isten mindig tudja,
hogy mit tesz. Nem érdemes nekünk az ő cselekedetének helyességét
vitatnunk.
Nem az a lényeges, hogy mi mit adunk, mit ajánlunk fel Istennek, hanem az,
hogy miként adjuk. Mert Isten jól ismeri szívünk szándékait és lelkünk
érzéseit. Tudja, hogy vagyonunkban vagy benne bízunk. Ez a bizalom, ez a
ráhagyatkozás tesz értékessé minden adományt. Ezt a felajánlást fogadja el
Isten. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy Isten nem marad adósa
senkinek és nem marad hálátlan egyetlen ember iránt sem. Nem jutalmaz
azonnal, de adománya nem marad el.
Az evangéliumi jelenet és Jézus szavai kapcsán arról is érdemes
elgondolkoznunk, hogy emberi értékeléseink és az anyagiakhoz való
viszonyunk helyes-e? Sokszor értékesnek minősítünk olyan dolgokat, amelyek
mulandóak. Olykor teljesen feleslegesen ragaszkodunk kacatjainkhoz,
amelyekre valójában nincs is szükségünk. Olykor észre sem vesszük azokat a
lelki kincseket, kegyelmi ajándékokat, amelyeket Istentől kapunk. Olykor
elmulasztjuk azoknak a jócselekedeteknek a megtételét, amelyek a lelki
gazdagságot adnák nekünk. Olykor megfeledkezünk az isteni gondviselésről.
Tanuljuk meg a nagylelkűséget a szegény özvegytől!
A bevezető történet egyébként azzal zárult, hogy kis idő múlva a néni
kijött a boltból, odalépett a koldushoz és a kezében szorongatott
pénzdarabokat a konzervdobozba dobta. A visszajáró - mondta csendesen. A
koldus némán nézett a néni után, akitől a legtöbbet kapta.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus! Te egykor észrevetted és nagyra értékelted a szegény özvegy
adományát, miközben a mi tekintetünket inkább a gazdagok adakozása
vonzotta. A te számodra az özvegy nagylelkűsége és bizalma volt a
fontosabb, mintsem azok magatartása, akik semmit sem sejtettek az Isten
előtti lelki gazdagságról. Szegénységünk, egyszerű életünk csak akkor
értékes, ha az isteni gondviselésből fakad s az a célja, hogy téged
szabadon, elkötelezetten követhessünk. Segíts minket, hogy ne váljunk a
tulajdon rabjává, hanem nagylelkűen neked szenteljük életünket!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151108.mp3
References
Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-11-08
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése