2014. október 7., kedd

[Evangelium] 2014-10-07

2014. október 7. – Kedd, Rózsafüzér Királynője

Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak,
betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába.
Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg
sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram –
méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni?
Szólj neki, hogy segítsen nekem."
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és
téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik
részt választotta. Nem is veszíti el soha."
Lk 10,38-42

Elmélkedés:

A tétlenség és a lustaság, amely oly sokakat megkísért, súlyos bűn. Sokan
szeretik a munka könnyebb végét megfogni, s haszontalan dolgokra
pazarolják idejüket, ahelyett hogy szorgalmasan dolgoznának. Mások pedig
éppen az ellenkező végletbe esnek, éjjel-nappal megállás nélkül dolgoznak,
még be sem fejeztek valamit, máris új munkába kezdenek. Az állandó
tevékenykedés szintén a bűn forrása lehet.
Nehéz megtalálni a kettő közti egyensúlyt életünkben, mert könnyen
elhajlunk egyik vagy másik irányba. A két evangéliumi szereplő, Márta és
Mária a két lelkületet jelenti. Az egyik dolgozik, a másik látszólag
tétlen, hiszen csak Jézusra figyel, s nem tesz egyebet. Egyikük a lázas
tevékenykedés híve, a másik a csendes szemlélődésé.
Néha az egyik, máskor a másik lelkület áll hozzánk közelebb. Egyszer
belefeledkezünk a munkába, s mindent magunk akarunk megtenni, máskor pedig
tudunk időt szánni Istenre. Lelkünk nyugalmát akkor leljük meg, ha a
tevékenység és a szemlélődés helyes arányát megtaláljuk. A szemlélődés és
az imádság feltehetően mindig Istenre irányul. De a tevékenységeink, a
munkánk is irányulhat őrá, ha azt szolgálatként végezzük Isten és a
felebarát felé.
Jézus arra szeretné irányítani figyelmünket, hogy az ő követésének alapja
tanításának a hallgatása. Megteszem-e az „egy szükségeset?"
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Add Uram, hogy egyek legyünk minden testvérünkkel, a legtávolabbiakkal is,
azokkal is, akikkel másképp bánsz, mint velünk. Te taníts minket
szeretetre, hadd kamatoztassuk adottságainkat hátrányos helyzetben lévő
testvéreink javára. Add, hogy testvér módjára szeressük őket, hogy
megosszuk velük minden javunkat, eléjük sietve felkínáljuk nekik, és
könyörögjünk, hogy fogadják el.
Boldog Charles de Foucauld

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-10-07
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141007.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
A számos visszajelzés alapján úgy döntöttünk, hogy visszatérünk az eredeti
formához, azaz az evangélium, az elmélkedés és az ima küldéséhez. Úgy
tűnik, hogy az évek során a többség hozzászokott ehhez, illetve ennek
hossza megfelelő.
De nem akarjuk megfosztani semmitől azokat sem, akik szeretnék olvasni az
olvasmányt, a zsoltárt és a szentleckét, ezért minden nap a küldött e-mail
ezentúl tartalmazni fog egy olyan linket, amelyre kattintva ezek a
szövegek elérhetőek. A meghallgatás linkje szintén továbbra is megmarad.
Remélem, hogy ezzel a köztes megoldással mindenki elégedett lesz.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum