2014. június 10., kedd

[Evangelium] 2014-06-10

2014. június 10. – Kedd

Jézus így tanított a hegyi beszédben: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só
ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s
eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült
várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá
rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a
házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva
jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!"
Mt 5,13-16

Elmélkedés:

A nyolc boldogságról szóló beszéd tegnap azzal fejeződött be, hogy
boldogok, akik a világban üldözést szenvednek Jézus miatt. A mai
evangéliumban a sóról és a világosságról van szó. Mindkét hasonlat azt
fejezi ki, hogy bár a világ üldözni fogja Krisztus tanítványait,
küldetésük mégis éppen ehhez a világhoz szól. Az a hivatásuk, hogy miként
a só ízesít és tartósít, a keresztények tanítóként és tanúságtevőként „jó
ízt adjanak" a világnak a krisztusi tanítás hirdetésével. Értelemszerűen
ez csak akkor lehetséges, ha megőrizzük, azaz „tartósítjuk" magunkban az
igazság tanítását.
A világosság hasonlata a hiteles keresztény életpélda felmutatását
jelenti. Nem öntelt gőg, hivalkodás vagy magamutogatás ez, hanem Krisztus
szerény és szelíd képviselete a világban. Olyan tanúságtétel, amelynek
eredménye nem az, hogy az érintett személy elismerést kap a világtól,
hanem az, hogy az általa tett jótetteket látva Istent fogják magasztalni
az emberek.
A két példázat lezárásaként Jézus azt kéri az őt követőktől, hogy
jócselekedeteikkel szerezzenek dicsőséget az Atyának, folytatva az ő
művét, tanúságtételét. Isten minket is úgy szeret, ahogy Fiát, Jézust. Mi
is ugyanúgy Atyánknak szólíthatjuk Istent, miként Jézus tette. S Isten
tőlünk is ugyanazt várja, mint Fiától: szerezzünk dicsőséget neki
jócselekedeteinkkel. Ez a küldetésem, így válok sóvá és világossággá.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre,
fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak
neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád
és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek
minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát
neked és dicsőítsen téged.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140610.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum