2013. október 3., csütörtök

[Evangelium] 2013-10-03

2013. október 3. – Csütörtök

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét
tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és
helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló
sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat
aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok
közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton
senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok:
„Békesség e háznak!" Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek,
ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek
és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok
házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket,
egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és
hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!" De ha betértek
valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára,
és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt,
de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!" Bizony, mondom
nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a
városnak."
Lk 10,1-12

Elmélkedés:

Szent Lukács úgy írja le evangéliumában a tanítványok misszióba küldését,
hogy nem fordít figyelmet a tényleges munka leírására, hanem csak arra a
cselekedetre, ahogyan Jézus elküldi őket. A küldésből derül ki a misszió
természete és tartalma, és ebből tudunk arra következtetni, hogy miként
történhetett az evangélium hirdetése egykoron.
Az evangélium hirdetésével a béke új korszaka jön el a földre, egy olyan
idő, amelyben Isten igazsága alapozza meg az emberi kapcsolatokat. Az
evangéliumot hirdető személyek bárányként indulnak el a világba, azaz
védtelenek az ellenséges érzületű emberekkel szemben, de mindenkor
számíthatnak annak segítségére, aki küldte őket. Jézus nevében
munkálkodnak és Isten országát hirdetik, amelynek megvalósulása Mesterük
által kezdődött el. Jézusnak az a szándéka, hogy küldöttei előkészítsék a
városokban és a falvakban az ő érkezését, s egyúttal felkészüljenek arra a
későbbi küldésre, amikor halála és feltámadása után azt a parancsot kapják
tőle, hogy feltámadásának hirdetői legyenek. A missziónak mindig az a
célja, hogy Isten országának jelenléte megtapasztalható legyen mindenki
számára. Ezt a célt szolgálja az evangélium üzenetének a hirdetése és a
betegek gyógyítása is. Jézus felszólítása nekünk is szól, akik megismertük
őt. Kész vagyok-e továbbadni másoknak szeretetét?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, nagy öröm él szívemben, mert beszálltál életem hajójába és ezzel
részt vállaltál emberi életemből. Azért teszed ezt, hogy velem együtt
indulj a világ nagy tengere felé. A magam ereje sokszor kevésnek bizonyul.
Kudarc és sikertelenség ér nap mint nap, de a veled való találkozás óta
újra erőt érzek magamban, és lelkesedést, hogy ismét érted fáradozzak.
Taníts engem, hogy mindig engedelmeskedjek szavadnak és emberhalász
legyek, aki bátran indulok az emberekhez, hogy hirdessem a te
Evangéliumodat.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131003.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum