2013. augusztus 20., kedd

[Evangelium] 2013-08-20

2013. augusztus 20. – Kedd, Szent István király

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja
szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a
házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél,
és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki
viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba
emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött
az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy
romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép
elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek
hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
Mt 7,24-29

Elmélkedés:

Elindulni a hit útján
Szent István király ünnepén a szentmise evangéliumában szikláról, homokról
és szélviharról olvasunk. Házat csak kemény, szilárd, biztos alapra,
országot csak becsületes, megbízható, dolgos emberekre lehet építeni.
Viharokat, árvizeket és más természeti katasztrófákat, valamint válságokat
kiálló és a csapások után felegyenesedő nemzetet csak becsületes,
megbízható, munkaszerető emberekre lehet alapozni.
A felsorolt emberi tulajdonságokat hit nélkül, Istenbe vetett hit nélkül
aligha lehet megélni. Hit nélkül az ember becstelenné válik. Hit nélkül
megbízhatatlan lesz, aki semmiért nem vállal felelősséget. Hit nélkül
tétlenné, lustává válik, aki legfeljebb saját megélhetéséről gondoskodik,
de mit sem törődik azzal, hogy munkájával másokat segíthetne. Hit nélkül
csak a jelennek lehet élni, de jövőt nem lehet építeni.
A ma ünnepelt Szent István király 1000 évvel ezelőtt a hit útján indította
el a magyar nemzetet. Egy olyan úton, amelyen a becsületesen végzett
munka, a felelősségvállalás, mások szolgálata, az előrelátás számítanak
mérföldköveknek. Egy olyan úton, amelyen a krisztusi tanítás senki számára
nem marad elmélet, hanem gondolkozásmódunkat és mindennapi cselekvésünket
meghatározó erővé válik. Egy olyan úton, amelyen az Istenbe vetett hit
ösztönöz minket arra, hogy levessük az önzés köntösét, és a szeretet új
ruhájába öltözzünk. Egy olyan úton, amelyen egymást erősítjük a hitben és
segítjük a továbbhaladásban.
A krisztusi igazságot, az evangéliumi értékrendet nem lehet a templomok
falai közé szorítani, bár erre a történelem során már számos próbálkozás
történt. A keresztény ember számára a hitélet nem korlátozódik a vasárnapi
szentmisén való részvételre, hanem a hívő arra törekszik, hogy a
Krisztustól tanultakat a mindennapi élet során megvalósítsa. Ennek
köszönhetően a krisztusi értékrend a társadalom, a kultúra, a gazdaság, a
közösségi és a családi élet, az oktatás és a nevelés területén egyaránt
érvényesül. A hívő ember cselekedetei hiteles választ, megoldást
jelentenek a különböző élethelyzetekben. A kereszténység és a krisztusi
értékrend évszázadokon keresztül meghatározta a világ, Európa és
Magyarország életét. Lehet, hogy egyesek heves tiltakozása miatt erről nem
teszünk említést meghatározónak számító és alapértékek rögzítését célzó
okmányokban, de ennek tudata él a hívő emberekben és a nem hívőknek is
érdemes elismerniük.
A hit és a hit szerinti élet az a szilárd alap, amire országunk jövőjét
építhetjük. Látnunk kell, hogy a hívők helyzetét nehezíti egy olyan
társadalom, amelyben a hitetlenség számít magától értetődőnek, a hit pedig
igazolásra, védelemre szorul. Az Egyház és a hívő emberek elleni méltatlan
támadások ennek jelei. A hívőknek sok esetben meg kell küzdeniük azokért a
jogokért, amelyek elméletileg minden embert megilletnek. Még ha akadnak is
olyanok, akik kétségbe vonják, Magyarország hívő emberek hazája, akik
számára Szent István király és a többi magyar szent hite követendő példa.
Ne csak a földi ország építésén fáradozzunk, hanem Isten országát is
építsük, amelynek sziklaalapja a hit.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! A te tanításod útján, a hit útján, a keresztény
igazság útján indult el Szent István királynak köszönhetően magyar népünk
ezer esztendővel ezelőtt, s az ő közbenjárása segítette népünket az
évszázadok viharaiban. Bölcs emberként most mi is erre az igazságra, mint
sziklára építjük országunkat és egyéni életünket. Segíts minket személyes
feladatként felismerni a nemzet felemelkedéséhez szükséges jót és adj
nekünk bátorságot és erőt, hogy meg tudjuk ezt valósítani a te
dicsőségedre! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130820.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum