2013. augusztus 5., hétfő

[Evangelium] 2013-08-05

2013. augusztus 5. – Hétfő

Abban az időben: Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János
haláláról, csónakba szállt és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De
az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak Mikor
kiszállt, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve és
meggyógyította betegeiket. Amint beesteledett, tanítványai odamentek
hozzá, és figyelmeztették: „Sivár ez a hely, és késő már az óra is.
Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmet szerezzenek
maguknak!" Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok
nekik enni!" Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két
halunk." Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!" Miután megparancsolta, hogy a
tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét
az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta a
tanítványoknak, a tanítványok pedig az embereknek. Mindannyian ettek és
jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig
mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyerekeket.
Mt 14,13-21

Elmélkedés:

A csodálatos kenyérszaporítás Máté szerinti változatát olvassuk a mai
napon. A leírás szerint Jézust tanítványai figyelmeztetik, hogy a több
ezer embernek nincs ennivalója a pusztaságban, jobb volna mielőbb
hazaküldeni őket. Ekkor Jézus így szól: „Nem kell elmenniük, ti adjatok
nekik enni!" (Mt 14,16). Erre ők előhozakodnak az öt kenyérrel és a két
hallal, ami igencsak kevésnek tűnik ahhoz, hogy ennyi ember ehessen
belőle. Ezzel azt jelzik Jézus felé, hogy lehetetlennek tartják a kérés
teljesítését, ilyen kevés ennivaló nem elegendő ennyi ember számára.
Amikor aztán Jézusnak adják a keveset, ő csodát tesz. Megáldja a kevés
kenyeret, megtöri, majd a tanítványoknak adja, hogy osszák ki a népnek.
Jézus csodájában a tanítványok, az apostolok közreműködésével részesülnek
az emberek.
A történetet a szentírásmagyarázat hagyományát követve az Oltáriszentség
előképeként értelmezzük. Az utolsó vacsorán, az Oltáriszentség
alapításakor Jézus hasonlóan cselekszik. Megáldja és megtöri a kenyeret,
majd saját testeként nyújtja apostolainak. Ezután megparancsolta nekik,
hogy ezt cselekedjék az ő emlékezetére.
A szentmisében az utolsó vacsora jézusi cselekedetét tesszük jelenvalóvá,
amikor az ő keresztáldozatára emlékezve és azt megelevenítve, a miséző pap
Krisztus személyében cselekedve megáldja és megtöri a kenyeret, amely az
Úr szent Testévé átváltozva a híveknek kiosztásra kerül a szentáldozáskor.
Ahogyan a kenyérszaporítás alkalmával szükség volt az apostolok
közreműködésére, ugyanúgy a szentmisében is szükséges az apostolok
utódainak, azaz a püspökök és a papok közreműködése.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel
rászolgáltam büntetésedre; mivel hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan
voltam; különösen pedig azért, mert téged, végtelenül jó Istent ezáltal
megbántottalak! Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok
vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130805.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum