2013. január 10., csütörtök

[Evangelium] 2013-01-10

2013. január 10. – Csütörtök

Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre
elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki
elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.
Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett.
Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen
arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent
engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a
foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az
elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje." Összetekerte az
írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem
rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás,
amelyet az imént hallottatok." Mindnyájan igazat adtak neki, de
meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
Lk 4,14-22a

Elmélkedés:

Jézus názáreti fellépéséről Szent Lukács evangélista úgy számol be, hogy
ezzel az eseménnyel veszi kezdetét az ő nyilvános működése. Az eset Máté
és Márk írásában is szerepel, de náluk a galileai út részeként. Tanító
útja során érinti azt a várost, ahol felnevelkedett, de fellépése
sikertelen, a názáretiek hitetlensége miatt nem tud csodát tenni és
elüldözik városukból. Lukács szándékosan tette a nyilvános működés első
állomásává a názáreti zsinagógában való tanítást. A hallgatóság első
reakciója kifejezetten pozitív, mindnyájan igazat adnak neki, azaz
helyeslik, amit Jézus tanított, ugyanakkor a meglepődés, a csodálkozás is
rögtön jelentkezik.
Ez utóbbin nem kell csodálkoznunk, hiszen Jézus Názáretben töltötte
ifjúkorát, mintegy harminc éves koráig élt itt. A názáretiek tehát jól
ismerik őt és családját. Legalábbis azt gondolják, hogy mindent tudnak
róla. Emberségét, emberi tetteit valóban ismerhetik, de istenségéről mit
sem tudnak. És amikor Jézus olyan cselekedeteket tenne, amelyek azt
tanúsítják, hogy ő az Isten Fia, akkor azonnal kételkedni, hitetlenkedni
kezdenek.
Valójában a názáretiek saját beszűkült gondolkozásuk csapdájába esnek.
Ehhez hasonló napjainkban is sokakat megkísért. Emberi elképzeléseinken
túl kell lépnünk ahhoz, hogy higgyünk Jézusban, az Isten Fiában. A hithez
át kell lépnünk ezt a titokzatos határt. Át kell lépnünk emberi
végességünk határát, hogy higgyünk a végtelen Istenben. Ki kell lépnünk az
emberi képességek világából, hogy megtapasztaljuk azt, hogy Istennek semmi
sem lehetetlen. Rálépek-e erre az útra, a hit útjára, amelyen Isten vezet?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Atyánk! Itt vagyok szolgáltadra, a Te gyermeked, hogy rajtam keresztül
folytasd szereteted munkáját a világban azáltal, hogy Jézust adod nekem,
rajtam keresztül másoknak és az egész világnak. Imádkozzunk egymásért,
hogy Jézus szerethessen bennünk és általunk azzal a szeretettel, mellyel
az Atya szereti Őt.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130110.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum