2012. december 12., szerda

[Evangelium] 2012-12-12

2012. december 12. – Szerda

Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám
mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én
felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert
én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az
én igám édes, és az én terhem könnyű."
Mt 11,28-30

Elmélkedés:

Sokan úgy érzik, hogy Isten törvényei és parancsai korlátozzák vagy
elveszik szabadságukat. El kell ismerni, hogy Isten törvényeinek
megtartása bizonyos esetekben valóban nehéz. De emberi szabadságom
semmiképpen sem szűnik meg, ha elfogadom Isten játékszabályait, elfogadom
az általa felállított korlátokat és határokat.
A bűn, azaz a parancsok megtagadása és nem teljesítése feltételezésekre
épül. Annak feltételezésére, hogy önmagam ura vagyok és nincs szükségem
Istenre. A bűn annak feltételezésén alapul, hogy az Istennel való szakítás
jó lesz számomra és semmilyen hátrányos következmény nem ér. De hová vezet
az Isten nélküli élet? Hová vezet az Isten nélküli szabadság? Meddig
juthatok saját terveimmel és elképzeléseimmel, ha azokból hiányzik az
Isten? Az Isten nélküli szabadság valójában a bűn szolgaságát és rabságát
jelenti. Ha elszakadok Istentől, a bűn börtönébe zárom magamat. Ha nem
veszem magamra Krisztus igáját, azaz az ő törvényeit, akkor azonnal a bűn
igája nehezedik rám. Krisztus igájának felvétele azt jelenti, hogy
elfogadom Isten uralmát felettem. Elfogadom akaratát és irányítását,
elfogadom, hogy szeret és az üdvösségemet akarja.
Isten parancsait meg lehet tartani kényszerűségből is. A jelképes igát
lehet hordozni kényszerből is. De mennyivel értékesebb, ha szeretetből,
Isten iránti szeretetből hordozom. Ekkor válik könnyűvé, könnyen
hordozhatóvá. Ennek fényében új értelmet kapnak Jézus szavai: „Vegyétek
magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos
szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem
könnyű" (Mt 11,29-30).
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, mivel te a lelkünkben laksz, a te imád a miénk is, én pedig
szeretnék abban szüntelenül részt venni; ezért lelkem kis edényként az
élet e forrása alá tartom, és hogy ezt tovább tudjam adni a lelkeknek,
hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20121212.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Mindenkinek elküldtem a könyve(ke)t, aki korábban megrendelte. Ha valaki
még nem kapta meg, ezen a héten várhatja.
Még annyi könyv van, amennyivel többet rendeltem a nyomdától. Aki a
napokban kéri, annak december 17-én, hétfőn postázom, és van remény, hogy
karácsonyig megérkezik. Kizárólag a készlet erejéig! Rendelés a lejjebb
található űrlapon.
Szeretettel: István atya (Horváth István Sándor)
Szívem első gondolata 2013: 1200 Ft/db + 200 Ft/db postaköltség
Magyarországra. (Külföldre a magas postaköltség miatt nem vállalom.)
Bővebb információ a könyvről:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/szivem_elso_gondolata_2013
És elkészült az idei karácsonyra az új "mesekönyv", új, igaz
történetekkel.
A hit ajándéka: 900 Ft/db + 100 Ft/db postaköltség Magyarországra.
(Külföldre a magas postaköltség miatt nem vállalom.)
Bővebb információ a könyvről:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/a_hit_ajandeka

Megrendeléshez kattintson a linkre és töltse ki az űrlapot! Aki korábban
megrendelte, kérem, ne küldje el újra ugyanazt a rendelést, nekik
folyamatosan küldöm.
https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dHNRUnEyNEJQY2Q0OVBZa1JFUVRObEE6MQ#gid=0
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum