2012. október 2., kedd

[Evangelium] 2012-10-02

2012. október 2. - Kedd

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai,
elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek
elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást
készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe
tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram,
akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?" De ő
hozzájuk fordult és megfeddte őket: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület
van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa,
hanem hogy megmentse." Ezután másik faluba mentek.
Lk 9,51–56

Elmélkedés:

Ma ismét a tanítványok rosszindulatáról olvasunk. Az előző részben a Jézus
nevében való cselekvést tiltották meg, ma pedig Isten bosszúját akarják
lehívni azokra, akik nem fogadják be Jézust. Sem a jó szándékú embernél,
sem az ellenségesen viselkedőkkel szemben nem jogos a viselkedésük, s
Jézus is egyértelműen elítéli helytelen gondolkodásukat. A tanítványok is
csak lassan értették meg a nyitottságot és a türelmet, amit nekünk is el
kell sajátítanunk. Türelmetlenséggel, bosszúállással és veszekedéssel nem
lehet Isten országát építeni. Nem szabad senkit sem kiközösítenünk vagy
elutasítanunk, hanem próbáljunk meg segíteni.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Mindenható Istenünk! Hálatelt szívvel imádunk, magasztalunk és dicsőítünk
Téged! Mutasd meg nekünk szeretetedet! Urunk Jézus, igaz közbenjárónk az
Atyánál! Te jól ismersz minket és ismered szükségleteinket. Engedd csak
azt kérnünk, ami javunkra szolgál, s ami lelkünk üdvösségéhez szükséges.
Ámen.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum