2012. január 17., kedd

[Evangelium] 2012-01-17

2012. január 17. - Kedd

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben
tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd,
olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!" Jézus ezt felelte nekik:
„Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött
és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a
megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a
kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük." Majd ezt mondta nekik:
„A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia
ura a szombatnak is."
Mk 2,23-28

Elmélkedés:

Az evangéliumban arról olvastunk, hogy Jézus tanítványai kalászokat
szedtek, tehát olyat tettek, amit a farizeusok munkának értékeltek, ezért
szombaton nem lett volna szabad a törvény szerint. Jézus is jól ismeri a
szombat megtartására vonatkozó törvényeket, mégsem ad igazat a
farizeusoknak, hanem kijelenti, hogy az Emberfia ura a szombatnak, azaz
felette áll a törvénynek. Azt könnyen elfogadjuk, hogy Isten felette van a
törvénynek, hiszen Ő a legfőbb törvényhozó. Azt viszont már nehezebben
értjük, hogy a tanítványok, akik emberek, miért értelmezhetik másként a
törvényt. Világos számunkra, hogy nem valamiféle liberalizmusról, a
törvények önkényes felülbírálásáról van szó, hanem arról, hogy bizonyos
esetekben, ha az ésszerűség ezt diktálja, az emberi szükségletek elébe
kerülnek a törvények szószerinti megtartásának. Főként akkor igaz ez,
amikor valakinek segítenünk kell. Keresztényként például a vasárnapi
pihenőnapra hivatkozva nem tagadhatjuk meg senkitől sem a segítséget.
Kövessük mindig lelkiismeretünk szavát, az Isten által szívükbe írt
törvényt!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Vigasztalás Istene! Te a kereszt szégyenét a győzelem jelévé változtattad.
Add, hogy Fiad keresztje körül egyesülve imádjuk őt a kegyelemért, amelyet
szenvedése által kínál nekünk. Szentlelked nyissa fel szemünket és nyissa
meg szívünket, hogy segíthessünk azokon, akik attól szenvednek, hogy még
nem tapasztalták meg közelségedet. Áldj meg minket Te, aki élsz és
uralkodsz mindörökkön örökké. Ámen
Imádság az ökumenikus imahét (2012. január 15-22.) 3. napjára
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum