2011. december 13., kedd

[Evangelium] 2011-12-13

2011. december 13. - Kedd

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi
a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így
szólt hozzá: „Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben!" A fiú azt
válaszolta: „Nincs kedvem!", de később megbánta, és mégis kiment. Odament
a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: „Szívesen, uram!", menni
azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?"
Azt felelték: „Az első."
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők
megelőznek titeket Isten országában. Mert eljött hozzátok János az
igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők
viszont hittek neki. De ti, akik mindezt láttátok, még ezután sem tértetek
jobb belátásra, hogy higgyetek neki!"
Mt 21,28-32

Elmélkedés:

Máté evangéliumában Jézus egy példabeszédet mond az apáról, aki fiaitól
segítséget kér. Az egyik szóban igent mond, de mégsem megy, a másiknak
ugyan pillanatnyilag nincs kedve dolgozni, de később mégis megteszi, amit
kérnek tőle. Egyértelmű, hogy a kimondott szó kevésnek bizonyul, és a
tettek mutatják meg, hogy ki tesz eleget az apa kívánságának.
Vallási életünkben állandóan arra kell törekednünk, hogy teljesítsük az
Atya akaratát. Hitvallásunkat ne csupán szavakkal fejezzük ki, hanem
tetteink is tükrözzék hitünket. Jézus egész élete erről szólt. Az Atya
akaratából öltött emberi testet, vállalta a szenvedést és a kereszthalált.
Szavai és tettei egységet alkottak. Azt tette, amit hirdetett.
A karácsonykor megszülető Jézus legyen az Atya iránti engedelmességünk
példája!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk.
Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket
oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj
át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te
jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem
egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te
ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

________________________________

Aktuális:
Sokszor hallom felnőttektől: "Gyerekkoromban olyan gyönyörű karácsonyok
voltak és olyan szép történeteket olvastam az ünnepek alatt." Azért
készítettem a gyerekeknek a karácsonyi könyvet (tele színes képekkel),
hogy 20-30 év múlva is ugyanezt mondják majd az akkori felnőttek.
István atya

Kedves barátaim!
Megjelent A betlehemi pásztor című képes gyermekkönyvem. Külalakra
mesekönyvnek tűnik, de igaz történeteket tartalmaz. A kötet történetei egy
gyermek szemével tárják elénk Jézus születésének titkát. A sok-sok színes
rajz Magyar Krisztina munkája.
A könyv ára: 900 Ft + postaköltség: 100 Ft/db Magyarországra (külföldre
jelentősen több).
A könyv megrendelhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen (boltokban nem
kapható). A megrendeléshez, kérem, küldje el az Ön nevét, postacímét
irányítószámmal, a kiadvány címét és a darabszámot. Köszönöm!
Szeretettel: István atya (Horváth István Sándor)
Információ: http://zalalovo.plebania.hu/list/news/gyermekkonyv_karacsonyra
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum