2011. december 10., szombat

[Evangelium] 2011-12-10

2011. december 10. - Szombat

Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az
írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?" Ő így felelt: „Illés eljön
ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés
már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így
szenved majd az Emberfia is tőlük." Ekkor értették meg a tanítványok, hogy
Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Mt 17,10-13

Elmélkedés:

Keresztelő Szent Jánosnak, az Úr előhírnökének működésére utalva mondta
Jézus, hogy az emberek nem ismerték fel őt. Az ószövetségi választott nép
évszázadok óta várta a Messiást, akinek érkezését Isten megígérte. Az
eljövetelt közvetlenül megelőző időben lépett fel János, akinek
megadatott, hogy rámutathasson Krisztusra, a Messiásra, akiben
beteljesedett az isteni ígéret.
Szent János evangélista könyvének előszavában már Jézusra vonatkozóan
ismétlődnek meg a szavak: „A világosság a világba jött, de mégsem ismerte
fel a világ" (Jn 1,10). De Isten gyermekei befogadták a világosságot. A
hit világossága és a hitetlenség sötétsége áll itt szemben egymással.
A betlehemi jászolban fekvő Gyermek az igazi világosság, aki a világba
jön, hogy minden embert megváltson és üdvözítsen. Felismered?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenünk, te jóságos vagy, mert képességet adtál nekünk, hogy téged
megismerjünk. Te teremtetted a mennyet és a földet. Te vagy a Mindenség
Ura, az egyedül igaz Isten, akin kívül más Isten nincs. Urunk Jézus
Krisztus által küldd el nekünk a Szentlélek országát! Segíts minden
embert, hogy felismerjen téged: Urát és Istenét, és hogy mindig kitartson
melletted!
Szent Iréneusz
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum