2011. november 26., szombat

[Evangelium] 2011-11-26

2011. november 26. – Szombat

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy el
ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági
gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a
csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és
imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd
bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt."
Lk 21,34-36

Elmélkedés:

A mai evangéliummal véget ér Jézus végső időkről mondott beszéde, és a mai
nappal befejeződik az egyházi liturgikus év. Krisztus király vasárnapjától
mostanáig Jézusnak az utolsó időkben történő eljöveteléről elmélkedtünk.
A holnaptól elkezdődik az Advent, amely amellett, hogy szintén emlékeztet
Krisztus eljövendő második érkezésére, egyúttal visszaemlékeztet bennünket
Krisztus első eljövetelére, Isten Fiának az idők teljességében történt
megtestesülésére, a Megváltó világrajöttére, Jézus születésére. Ebben
időszakban arra is szeretnénk felkészülni, hogy a betlehemi Gyermek a mi
szívünkben is megszülessen Karácsony napján. Miközben visszagondolunk a
2000 évvel ezelőtti eseményre, tekintsünk előre, Jézus mostani újbóli
születésére, és kérjük őt, hogy hozza el a világba és számunkra is a hit
fényét.
Virrasszatok és imádkozzatok, mert közeledik a megváltás napja és
Üdvözítőnk születése!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Égi édesanyánk, vezesd gyermekeidet, hogy minden ember felismerje
Krisztust, a világ Világosságát. Mutatkozzon meg még egyszer az emberiség
történelmében Fiadnak, Jézus Krisztusnak végtelen megváltó hatalma, az
Atya Irgalmas Szeretetének hatalma! A Szentlélek alakítsa át a lelkeket!
Gyógyítsa meg emlékezetünket, és tisztítsa meg szívünket. Isten uralkodjon
mindörökké közöttünk, Ő, Aki Atya, Fiú és Szentlélek.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum