2011. október 5., szerda

[Evangelium] 2011-10-05

2011. október 5. – Szerda

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát; Ekkor egyik
tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy
János is tanította imádkozni tanítványait." Jézus erre így szólt hozzájuk:
„Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe."
Lk 11,1-4

Elmélkedés:

Amikor Jézus tanítványaira bízza a mai evangéliumban olvasott imát, akkor
nem csupán imádkozni tanítja őket, hanem útmutatást ad arra vonatkozóan
is, hogy miként élhetnek az ő követőiként. Krisztus tanítványainak
megkülönböztető jelévé válik, hogy Atyának szólíthatják Istent, akire
rábízzák életüket. Jézus tanítványai ugyanakkor Isten országát várják és
állandóan annak megvalósulásán dolgoznak. A mindennapi kenyér kérése
többek között arra utal, hogy Istentől várjuk mindazt, ami az életünkhöz
szükséges. A legbátrabb kérésnek nevezhetjük azt, hogy Istenhez
fordulhatunk bűneink bocsánatáért, aki irgalmasságában eltörli azokat, de
az ő jóságát utánozva nekünk is meg kell bocsátanunk másoknak. A gonosz
lélek kísértéseitől ugyan Isten nem óv meg bennünket teljesen, de erőt ad
ahhoz, hogy elutasítsuk azokat és mindig Istent válasszuk, megtartva az ő
törvényeit. A kitartó imádkozás az Isten melletti hűséget és kitartást
eredményezi.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Szükségem van rád, hogy taníts napról napra, minden napnak a követelménye
és szükséglete szerint. Add meg, Uram, a lelkiismeretnek azt a
tisztaságát, amely csak a te sugallatodat érzi és fogja fel. Fülem süket,
nem hallom hangodat. Szemem homályos, nem látom jeleidet. Csak Te tudod
élessé tenni fülemet, tisztává tenni szememet, megtisztítani és megújítani
szívemet. Taníts meg arra, hogy ott üljek lábadnál és hallgassam a
szavadat. Ámen.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum