2011. június 28., kedd

[Evangelium] 2011-06-28

2011. június 28. - Kedd

Jézus egy alkalommal hajóba szállt, és tanítványai követték őt.
Egyszerre csak heves vihar tört ki a tavon, úgyhogy a hullámok
elborították a hajót, Jézus pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá,
és fölkeltették: „Uram, ments meg minket! Elveszünk!" Jézus így szólt
hozzájuk: „Mit féltek, kicsinyhitűek?" Aztán fölkelt, és parancsolt a
szélnek meg a tengernek. Erre nagy csendesség lett. Az emberek
csodálkozva kérdezték: „Kicsoda ez, hogy még a szél és a tenger is
engedelmeskedik neki?"
Mt 8,23-27


Elmélkedés:
A vihar lecsendesítésének történetét Máté úgy fogalmazza meg, hogy
tulajdonképpen nem a természeti csoda a lényeges, hanem a
tanítványokkal folytatott párbeszéd. Két szempontból is hasznos volt a
korai egyház számára a történet mondanivalója. Az első keresztényeknek
egyrészt sok nehézséggel és üldözéssel kell szembenézniük, s joggal
érezhették, hogy a közösség hajója viharban van. Ezekben a helyzetekben
bizalommal fordulhattak Jézushoz: „Uram, ment meg minket!" Ezzel
kifejezték hitüket, hogy érzik Jézus jelenlétét és számítanak
segítségére.
Másrészt a fiatal egyház soraiban bizonyára sokan voltak olyanok,
akiknek – talán éppen az üldözések miatt – gyengébb volt a hitük. Az ő
erősítésüket is szolgálta annak tudatosítása, hogy Jézus nem hagyja el
szenvedő vagy üldözött híveit, és még álmából felébredve is képes
azonnal csodát tenni.
Velünk is előfordul, hogy nem érezzük Jézus közvetlen erejét és
kegyelmét, s azt gondoljuk, hogy elhagyott minket vagy nem törődik
velünk. Ne aggódjunk és ne legyünk kicsinyhitűek! Talán csak „alszik"
éppen. De álmában is velünk van, ezért nem veszhetünk el.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Mikor nyugtalan voltam, csillapítottad gyötrelmeimet.
Mikor fáradt voltam, Te adtál pihenést.
Mikor egyedül voltam, szeretetet hoztál.
Mikor beteg voltam, gondoskodtál rólam.
Mikor megsértettek, Te segítettél.
Mikor idősödtem, mosolyt varázsoltál arcomra.
Mikor gondjaim voltak, megosztottam veled és segítettél.
Mikor boldog voltam, örömömben is részt vettél.
Boldog Kalkuttai Teréz
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum