2011. március 10., csütörtök

[Evangelium] 2011-03-10

2011. március 10. - Csütörtök

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így
szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének,
a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra
feltámad." Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni,
tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen
engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki
elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha a
egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba
dönti?"
Lk 9,22-25


Elmélkedés:
Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a
keresztjét, és úgy kövessen engem! – olvastuk a mai evangéliumban.
Ismerős ez a mondat, hiszen nagyon gyakran találkozunk vele. A
mindannyiunkat érintő felszólítás időhatározó szaván talán könnyen
átsiklik tekintetünk és értelmünk.
Krisztus követése, a kereszt felvétele „mindennapos" feladatot jelent
számunkra. Nem arról van szó, hogy időnként, gyakran vagy néha
Krisztussal járjuk életünk keresztútját, hanem nap mint nap hozzá
csatlakozunk. Ez az elköteleződés.
Butaság volna azt mondani, hogy most kihagyok egy napot vagy hetet,
pihenek egyet, élvezem az életet, aztán újra felveszem a keresztemet,
mert ez bizony veszélyes játék volna, amire rámehet az üdvösségünk.
De földi életünk egyetlen napján sem mondhatjuk, hogy már eljutottunk a
kereszthordozás teljességére, nincs hová tovább vinnünk a keresztet,
már célhoz értünk. Vegyük fel keresztünket ma, holnap és mindennap,
egészen addig, amíg halálunkban Krisztussal találkozunk.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Jézus, Te vagy az Istenem.
Jézus, Te vagy az életem.
Jézus, Te vagy az egyedüli Szeretet.
Jézus, Te vagy a Minden a mindenben.
Jézus, Te vagy minden javam.
Jézus, szeretlek teljes szívemmel, egész lényemmel.
Boldog Kalkuttai Teréz
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum