2010. december 30., csütörtök

[Evangelium] 2010-12-30

2010. december 30. - Csütörtök

Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi
templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős
volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd
özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha,
böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is
odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik
Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek
mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig
növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,36-40


Elmélkedés:
Simeon után a mai evangéliumban az idős Anna alakja jelenik meg, aki szintén
ott van a templomban Jézus bemutatásakor. A csendes várakozás, a templomban
való tartózkodás, a kitartó imádság és a szolgálat évei után hirtelen
megelevenedik körülötte az élet, amikor megpillantja Jézust. A Gyermeket
látva Istent dicsőíti, mert megérte a várakozás, érdemes volt állandóan a
templomban lennie, az ima meghozta gyümölcsét.
Sok esetben gyors választ és intézkedést várunk Istentől, amikor kéréseinket
elé tárjuk. Máskor azonnali találkozást szeretnénk. Meg kell tanulnunk a
türelmes várakozást és az állhatatos imát, hogy kéréseink teljesüljenek. És
meg kell tanulnunk felismerni Isten érkezését.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Jézus Krisztus! Evangéliumodban így szólsz hozzánk: miért aggódtok?
Aggodalmaskodással semmin nem tudtok változtatni! Te minden nap
megajándékozol minket a hit élő forrásaiból fakadó békességgel, amely
nélkülözhetetlen számunkra, ha Téged szeretnénk követni, és Benned
újjászületni.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum