2010. december 14., kedd

[Evangelium] 2010-12-14

2010. december 14. - Kedd

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a
véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt
hozzá: „Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben!" A fiú azt válaszolta:
„Nincs kedvem!", de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és
annak is szólt. Az így válaszolt: „Szívesen, uram!", menni azonban nem ment.
Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?" Azt felelték: „Az
első."
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők
megelőznek titeket Isten országában. Mert eljött hozzátok János az
igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők
viszont hittek neki. De ti, akik mindezt láttátok, még ezután sem tértetek
jobb belátásra, hogy higgyetek neki!"
Mt 21,28-32


Elmélkedés:
Máté evangéliumában Jézus egy példabeszédet mond az apáról, aki fiaitól
segítséget kér. Az egyik szóban igent mond, de mégsem megy, a másiknak ugyan
pillanatnyilag nincs kedve dolgozni, de később mégis megteszi, amit kérnek
tőle. Egyértelmű, hogy a kimondott szó kevésnek bizonyul, és a tettek
mutatják meg, hogy ki tesz eleget az apa kívánságának.
Vallási életünkben állandóan arra kell törekednünk, hogy teljesítsük az Atya
akaratát. Hitvallásunkat ne csupán szavakkal fejezzük ki, hanem tetteink is
tükrözzék hitünket. Jézus egész élete erről szólt. Az Atya akaratából öltött
emberi testet, vállalta a szenvedést és a kereszthalált. Szavai és tettei
egységet alkottak. Azt tette, amit hirdetett. A karácsonykor megszülető
Jézus legyen az Atya iránti engedelmességünk példája!
© Horváth István Sándor


Imádság:
Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem
igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet,
Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.
Assisi Szent Ferenc

________________________________
\
Aktuális:
Kedves Barátaim az e-vangélium listán!
Szeretettel ajánlom evangelizációs munkám gyümölcsét, plébániánk ifjúsági
kórusának karácsonyi CD lemezeit, a Téren és időn át Betlehembe és az Advent
legszebb ajándéka című albumokat.
Letölthető szövegek, kották, belehallgatási lehetőség és további lemezek
itt: http://zalalovo.plebania.hu/szent_veronika_korus/dalszovegek
A lemezeket most postaköltség nélkül lehet kapni (2000 Ft/db). A
kedvezményes karácsonyi ajánlat kizárólag a készlet erejéig és a 2010.
december 17. péntek éjfélig elküldött rendelésekre vonatkozik.
Megrendeléshez a kért lemez(ek) címét, a pontos postacímet irányítószámmal
és a megrendelő nevét kell elküldeni nekem a zalalovo@gmail.com címre.
Köszönöm, hogy ezzel is támogatjátok az evangelizációt!
Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum