Abban az időben: A vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák
őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: Ez
szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: Ha közületek valakinek
száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a
kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem
találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja
barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: Örüljetek, mert megtaláltam
elveszett juhomat. Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben
egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége
megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy
drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e
gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg
a szomszédasszonyokat, és azt mondja: Örüljetek velem, mert megtaláltam
elveszett drachmámat. Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így
örülnek majd egy megtérő bűnösnek.
Lk 15,1-10
Elmélkedés:
Isten keres engem
Sok évvel ezelőtt, emlékeim szerint még első lelkipásztori helyemen
történt, hogy a hittanórán éppen az elveszett bárány történetét tanultuk.
S mint máskor is, egy kis játékkal próbáltuk beleélni magunkat nem az
elveszett bárány, hanem a kereső pásztor helyzetébe. Akkoriban volt egy
kulcstartóm, amely egy plüss bárányka volt. Levettem róla a kulcsokat, s
miközben az egyik gyermek kiment az osztályteremből, egy másik elrejtette
a báránykát. Aztán kezdődhetett is az elveszett bárány keresése. Nagy
mulatság volt a hittanosok számára. A csoport egyik legjobb tanulója egy
kislány volt, akit szokásomnak megfelelően most is csak Eszternek nevezek.
Ő csak úgy volt hajlandó bárányt keresni, ha én rejtem el azt előzőleg.
Beleegyeztem, de egy kis cselhez folyamodtam. Nem kerestem rejtekhelyet a
báránynak, hanem amikor Eszter visszajött az osztályba, bátorításként
barátságosan megveregettem a vállát, s közben pulóverének kapucnijába
csúsztattam a kis állatkát úgy, hogy ne vegye észre. A többi gyerek a pad
alatt feküdt a nevetéstől, Eszter pedig a háta közepén, a kapucniból
kikandikáló báránnyal megkezdte az elveszett bárány keresését. Sokáig
kereste, mígnem kiesett, s akkor mindjárt észrevette. Eszter nem maradt
adósom. Egy hét múlva, amikor visszaértem az iskolából a plébániára a
hittanóra után, hiába kerestem a kulcsaimat. Kiforgattam az összes
zsebemet, kipakoltam a táskámat, de bizony nem találtam. Akkor vettem
észre a templom mellett elbújó és engem figyelő gyerekeket. Eszter volt és
a testvére. Eszter nevetve lóbálta kezében a szünetben elcsent
kulcscsomót: ?Na, milyen keresni az elveszett bárányt??
Szándékosan nem akartam olyan történetet elmesélni, amikor például egy
kirándulás alkalmával egy gyerek vagy egy zarándoklaton egy felnőtt ember
veszett el hosszabb-rövidebb időre, mert az ilyen esetek nagyon
megviselnek lelkileg és még visszagondolni is szörnyű rájuk. Ezért csak
egy egyszerű esetet idéztem fel, amelynek segítségével bizonyára
mindannyiunknak eszünkbe jut, amikor valamit elvesztettünk, kitartóan
kerestünk, s aztán boldogan találtunk meg. A mai evangéliumban Jézus két,
a hosszabb változatban három példát mond, amelyek szintén erről szólnak.
Az elsőben egy pásztor keresi elveszett bárányát, a másodikban egy szegény
asszony kutat elveszett pénze után, a harmadik pedig az elveszett fiú
története, akit tékozlóként szoktunk emlegetni. A keresés izgalma és a
megtalálás öröme egyaránt magával ragad minket, s könnyen a szereplők
helyébe képzeljük magunkat. De ne engedjük át magunkat ennek a
gondolatnak, mert a példabeszédek igazi mondanivalóját akkor értjük meg,
ha inkább az elveszett bárány vagy a pénzdarab helyébe képzeljük magunkat.
A tékozló fiú esetében ez bizonyára könnyebb.
A példázatok ugyanis azt szemléltetik, hogy az ember elszakad a
közösségtől, amelyhez tartozik, és bűnei eltávolítják Istentől, akit ez a
helyzet arra indít, hogy irgalmasságában elinduljon és megkeresse az
elveszettet. Teszi ezt azért, hogy visszafogadja magához és visszavezesse
a közösségbe az eltévedt, bűnös embert.
Mit jelent az elveszettség érzése? Hogyan vehetem észre, hogy elveszett
vagyok? Amikor kételkedni kezdek abban, hogy az Egyház közössége
biztonságot nyújt számomra, amikor a gyanakvás uralkodik el szívemben az
emberek iránti bizalom helyett, amikor elvesztem lelki szabadságomat, vagy
amikor mindenkiben csak ellenséget látok, akkor ez mind annak a jele, hogy
nem élek békességben az emberekkel. Amikor megkérdőjelezem, hogy Isten
vagy bárki más szeret, amikor értelmetlennek látom életem és nem látom a
végső célt, vagy amikor minden kilátástalannak tűnik számomra, akkor ezek
azt jelzik, hogy eltávolodtam Istentől. Az elveszett bárány, az elveszett
fiú szerepében vagyok. Az ilyen nehéz helyzetekben, a lelki sötétség
pillanataiban mégis megmarad számomra annak vigasztaló tudata, hogy az
irgalomban gazdag Isten nem feledkezik meg rólam, s már elindult felém,
engem keres, s biztosan meg fog találni. A megtalálás ne csak Istennek
jelentsen örömöt, hanem örvendezzek én is, hogy újra visszakerültem a vele
való szeretetközösségbe!
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus, nyisd meg szívemet az elveszett bárány reményére, hogy minden
eltévedésem és bűnöm ellenére te keresel engem, s nem engeded, hogy örökre
elvesszek. Add szívembe a megtalált bárány örömét, aki újra biztonságban
érezhetem magam a te közeledben! Add, hogy őszintén megbánjam bűneim és
megtapasztaljam a te végtelen irgalmadat!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése