2010. július 30., péntek

[Evangelium] 2010-07-30

2010. július 30. - Péntek

Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a
zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: "Honnan van
ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem
Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És
nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?"
És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: "Sehol sem becsülik
kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában." Hitetlenségük
miatt nem is művelt ott sok csodát.
Mt 13,54-58

Elmélkedés:

A mai evangélium szerint Jézus nem tud csodákat tenni Názáret városában,
mert az ott lakók hitetlenül fogadták, amikor a zsinagógában tanítani
kezdett. A názáretiek azt gondolták, hogy jól ismerik Jézust, hiszen
gyermekkorától fogva közöttük nőtt fel. Amikor Jézus olyan dolgokat tanít
nekik, amire nem számítottak, hitetlenkedve csodálkoztak. S amikor hallják
a másik városokban általa tett csodákat, akkor meglepődnek, majd
megbotránkoznak, mert emberi elvárásaik szűk keretébe nem fér bele Jézus.
Csak az embert ismerik, de nem ismerik fel Jézusban az Istent, aki isteni
erejével rendkívüli tettekre képes. Ha hiszek Jézus istenségében, nagy
csodák történnek velem is.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Légy velem
Ha gyötörnek a földi kínok,
S ha szenvedés az életem,
Kínjaimat könnyebben bírom,
Óh, Uram, csak Te légy velem.

Légy velem a hosszú éjszakákon,
Vigasztalj, hogyha csüggedek,
Lelkemnek égő sebeivel
Uram, Elédbe térdelek.

Nem félek a sötét éjszakától,
Ellenségtől sem reszketek,
Mert felettem őrködve állnak
Az örökké vigyázó szemek.

S ha majd egyszer eljön az óra,
Örök álomra lezárom szemem,
Könnyebben hajtom fejem nyugovóra,
Óh, Uram, csak Te légy velem. Ámen.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum