2010. január 24., vasárnap

[Evangelium] 2010-01-24

2010. január 24. - Évközi 3. vasárnap

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket
leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és
szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől
kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent,
tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók
azok a tanítások, amelyekre oktattak.
Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre
elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki
elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton
a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda
neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez
volt írva: "Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy
örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a
vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem:
elérkezett az Úr esztendeje."
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden
szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: "Ma beteljesedett az Írás,
amelyet az imént hallottatok."
Lk 1,1-4; 4,14-21

Elmélkedés:

Megnyitva szívünket
Egy aranymiséjére készülő, idős papról szól Móra Ferenc egyik, talán a
nagyobb közönség számára kevésbé ismert írása. A történet szerint a nagy
ünnep reggelén a pap nyugtalanul sétálgat a plébánia kertjében. A
gyümölcsfák összehajló ágai között fölfelé tekintve a ragyogóan kék eget
szemléli. Ha karját kinyújtaná a lombok között, talán elérné és
megsimogatná az eget, amely most is oly védelmezőn borul a földre, mint
ötven évvel korábban, az újmiséje napján. A pap mégsem az ég felé nyújtja
most a kezét, hanem az izgalomtól egyre gyorsabban verő szívére szorítja.
Öreg lábai megállnak, öreg szeme könnyel telik meg. Így tűnődik magában:
Minden szem örökre lecsukódott már, amelyik az újmisén mosolyogva nézett
rá, s minden kéz örökre lehanyatlott, amelyik egykor barátsággal
szorította meg áldást adó újmisés kezét. Mindeközben az író odahaza
készülődik, indul az aranymisére, amire szívesen magával vinné azt az
imádságos könyvet, amit a tisztelendő úrtól kapott egy hittanvizsga
alkalmával még gyerekkorában, amikor még olyan fehér volt szíve, mint a
nagy oltár terítője a templomban. Az imakönyv ugyan már nincs meg, de még
emlékszik a benne lévő imákra, amiket az akkor fiatal tisztelendő tanított
neki gyermekkorában.

Ez a kis történet jutott eszembe a mai evangélium kapcsán, amely Szent
Lukács írásának előszavával, bevezetésével kezdődik. Az evangélista azzal
kezdi művét, hogy megjelöli szándékát, miért írja le Jézus történetét.
Előtte "már sokan vállalkoztak arra, hogy leírják az eseményeket" (Lk
1,1). Kikre gondoljunk? Márk volt az első, aki leírta Jézus történetét,
tanítását és csodáit. Az ő művével nagyjából egy időben keletkezhetett az
az írás, amely Jézus mondásait, beszédeit tartalmazta, de amely eredeti
formájában nem maradt ránk, de következtethetünk létezésére. Ezt a Jézus
tanítását tartalmazó írást és Márk evangéliumát is felhasználta Máté, majd
valamivel később Lukács evangélista is. Szent Lukács Kr. u. 80-85 között
írhatta meg evangéliumát, illetve az Apostolok Cselekedetei című írást,
amely szintén az újszövetségi szentírás könyvei közé tartozik. Körülbelül
tehát ötven esztendő telik el a Jézus esemény óta, ennyi idő pedig bőven
elegendő ahhoz, hogy sok minden feledésbe merüljön, ha senki sem gondol
arra, hogy megőrizzék.

Idővel sok mindent elfelejtünk, de az igazán fontos dolgokra emlékszünk, s
amit igazságnak, életet vezérlő igazságnak tartunk, azt igyekszünk
megőrizni, s továbbadni. Az aranymisés pap ötven év távlatából is jól
emlékszik még első szentmiséjére. Papságának éveiben nem tett egyebet,
mint tanította az általa megismert igazságot, hirdette az Igazságot,
Krisztust. Lukács evangélista korában valószínűleg már csak nagyon kevesen
éltek az egykori szemtanúk és szolgák közül, akik személyes ismerték
Jézust. Feltehetőleg inkább azok igehirdetését gyűjti össze, akik maguk is
másoktól, talán éppen az apostoloktól hallották a tanítást. Mindennek
pontosan utánajár, hogy hitelesen írja le az eseményeket. Az a szándék
vezérli, hogy semmiképpen se merüljön feledésbe mindaz, amit az Úr
tanított.

Érdekes, hogy az evangélista, egy előkelő férfinak, egy Teofil nevű
személynek ajánlja írását. Ez a görög név azt jelenti: "Isten barátja".
Bizonyosak lehetünk benne és a szentíráskutatók is vallják, hogy ez a
Teofil egy valóságos személy volt, tehát nem egy kitalált ember. De mivel
ennyire beszédes, ennyire mély értelmű a neve, említsük meg azt is, hogy
az evangélium Isten barátainak szól. Az első keresztény századok nagy
egyházatyái Origenésztől kezdve Beda Venerabilisig szinte kivétel nélkül
mind így értelmezik Teofil nevének említését az evangélium elejét. Ez a
könyv, az evangélium, Jézus tanítása mindenkinek szól, aki Isten barátja.
Nekünk is, mert mi is Isten barátai vagyunk, akik szívesen hallgatunk rá.

Befejezésül még tegyünk említést arról, hogy a felolvasott evangéliumi
részlet után arról az eseményről hallottunk, hogy Jézus megkezdi nyilvános
működését. Az eset a a názáreti zsinagógában történt, abban a városban,
ahol Jézus nevelkedett. Miután felolvasta a szöveget, minden szem
rászegeződött. Mindenki figyelemmel várta a tanítást, a magyarázatot,
amely csak egyetlen mondatból állt: "Ma beteljesedett az Írás, amelyet az
imént hallottatok" (Lk 4,21). Manapság a magyarázatok persze ennél
hosszabbak, de minden szentmisében tulajdonképpen ugyanez történik. A pap,
legyen újmisés vagy aranymisés, fiatal vagy idősebb, felolvassa az
evangélium tanítását, majd a prédikáció során kifejti annak értelmét és
tanulságát. A hívek pedig nem csak szemüket szegik az igehirdetőre, hanem
kinyitják fülüket és megnyitják szívüket Jézus tanítása számára, amely
mindenkinek, nekünk is szóló örömhír.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te csodálatos dolgokat tettél és tanítottál földi
életed során. Tanításod jó magként hullott az emberi szívekbe, s gyökeret
vervén bőséges termést hozott. Arról is gondoskodtál, hogy legyenek, akik
távozásodat követően a te nevedben, a te erőddel, a te megbízásodból
hirdetni fogják mindazt, amit te hirdettél. Erre a feladatra, az
igehirdetésre választottad ki az apostolokat, akiknek ezt mondtad: "aki
titeket hallgat, engem hallgat" (Lk 10,16). De ugyanez igaz minden papra
is, akit te hívsz meg személyesen az ige szolgálatára. Add, Urunk, hogy
papjaink szavát soha ne vegyük csupán gyenge emberi szónak, hanem
igehirdetésükben felismerjünk, megszeressünk és kövessünk téged, a legfőbb
Igazságot!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum