Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: "Mit
tegyünk?"
"Akinek két ruhája van - válaszolta -, az egyiket ossza meg azzal, akinek
egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen." Jöttek a vámosok is,
hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: "Mester, mit tegyünk?" Ezt
felelte nekik: "Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van szabva."
Megkérdezték őt a katonák is: "Hát mi mit tegyünk?" Nekik így felelt: "Ne
zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg
zsoldotokkal."
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem
János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: "Én csak vízzel
keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját
sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket
megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa
szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben
elégesse."
És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az üdvösséget.
Lk 3,10-18
Elmélkedés:
Mit tegyünk?
Tavaly, az adventi idő elején Eszter elhatározta, hogy meg fogja látogatni
a déd mamáját, aki egy közeli faluban lakott. Minden évben az egész család
el szokott hozzá látogatni karácsonykor, de Eszter azt gondolta, hogy most
egyedül is útnak indul. Nagyon szerette hallgatni a 90 éves mama
történeteit, és persze nagyon szerette azt a krumliprószát, amit a déd
mama szokott sütni. A középiskolás lány néha maga is próbálkozott otthon
ennek az egyszerű zalai ételnek az elkészítésével, de soha nem sikerült
olyan ízletesre, mint ahogyan a mamának. Eszter meg volt róla győződve és
mindig mondta is a mamának, hogy ő készíti a legfinomabb krumpliprószát és
ő tudja a legszebb történeteket mesélni. Még december elején megbeszélték,
hogy az utolsó tanítási napon, amikor hamarabb befejeződnek a tanórák,
Eszter menni fog, s a biztonság kedvéért két nappal még egyszer felhívta
telefonon a mamát, hogy mehet-e. A fiatal lány készített egy kis
ajándékot, s nagyon várta a találkozást. Vonattal utazott, s az út alig
fél óráig tartott. A háta mögötti ülésen a gyerekek hangoskodva mesélték
egymásnak az előző esti film eseményeit, de Eszter most egészen más
történetre vágyott. A kellemetlen szagú, dohányfüstös vasúti kocsiban csak
a frissen sült krumpliprósza illata járt a fejében. Ezek az apró
kellemetlenségek nem vették el kedvét, s a szíve mélyén nagyon örült, hogy
találkozik a dédivel. A kis falusi házba lépve azonban Eszter nem érezte
az étel jól ismert, finom illatát, s ennek oka rögtön ki is derült. A
mamát ágyban fekve, betegen találta.
A látogatás ettől kezdve teljesen eltért a tervezettől. Eszter nekiállt,
hogy elkészítse a krumpliprószát, s amíg az ételt sült, kitakarította a
házat. A beteg jóízűen elfogyasztotta a friss ételt, közben pedig a
dédunokája mesélt neki. Estefelé a mama azzal búcsúzott el Esztertől, hogy
a lány tudja a legfinomabb prószát készíteni és ő tud a legszebben
mesélni.
A kis történettel azt akartam szemléltetni, hogy egy-egy helyzet, váratlan
körülmény mennyire képes megváltoztatni a viselkedésünket, illetve egy-egy
személy, vagy az ő mondanivalója mennyire képes megváltoztatni akár egy
embernek az életét is. Az evangéliumban Keresztelő Jánosról hallottunk,
akihez azzal a szándékkal indulnak el a különféle társadalmi helyzetben
élő emberek, hogy hallgassák őt. De a hallgatásból cselekvés lesz. Mit
tegyünk? - kérdezik a vámosok, a katonák és az egész nép. Rögtön érzik,
hogy nem elegendő az, ha hallgatják János tanítását, hanem valamit tenniük
kell. Cselekvésre indítja őket, mindaz, amit János hirdet. Az adventi
időszak bennünket is indítson a bűnbánatra és jócselekedetekre!
Érdemes odafigyelnünk az evangéliumban szereplő emberekre. Olyanok ők,
akik - finoman fogalmazva - nem éppen a vallásosságban való
buzgólkodásukról voltak híresek. Most viszont a megtérést és bűnbánatot
hirdető Jánoshoz mennek. Nem a kíváncsiság vezeti őket, hanem komoly
elhatározás, a javulás szándéka. Ezt jelzi, hogy nem csak a szavakat
hallgatják meg, hanem cselekedni akarnak. A történet fontos mondanivalója,
hogy ezekkel az emberekkel is szót lehet érteni. Az örömhír nekik is szól,
s János megtalálja a módját, hogy nekik is elmondja, hogy mit kell
tenniük.
Ma, advent harmadik vasárnapján újabb gyertyát gyújtottunk meg
koszorúnkon, amely nálunk a szokástól eltérően nem rózsaszín, hanem piros.
Ezzel emlékezünk az 1957 decemberében erre a vasárnapra virradóra
meggyilkolt paptestvérünkre, Brenner Jánosra. Az ő élettörténetének a
megismerése többeket indított már arra, hogy a papi hivatást válasszák.
Brenner János papi példája segítette őket annak megválaszolásában, hogy
mit kell tenniük. Sorsfordító, életfordító sok fiatal számára, ha
megismeri az ő hősies helytállását.
Vajon a mi életünket mi képes megfordítani? Mi tud minket az Isten felé
vezető irányba fordítani?
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Urunk, Jézus! Eddig szavaidra figyeltünk, tanításodat hallgattuk, amely
nyugalommal és békével töltött el minket. De most be kell látnunk, hogy
ennél többet kérsz tőlünk, mert többre is vagyunk képesek. Az üdvösséghez
nem elegendő számunkra, ha hittel elfogadjuk tanításodat, hanem
jócselekedeteket is kérsz tőlünk. Mi már nem Keresztelő Jánoshoz, hanem
hozzád fordulunk, Jézusunk: Mit tegyünk? Mutasd meg nekünk, Urunk, hogy
mit kell tennünk üdvösségünk érdekében!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése