2009. december 11., péntek

[Evangelium] 2009-12-11

2009. december 11. - Péntek

Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: "Kihez hasonlítsam ezt a
nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják
pajtásaiknak: "Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem
zokogtatok." Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá:
"Ördöge van." Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: "Lám, a
falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!" Az Isten
bölcsességét azonban művei igazolták."
Mt 11,16-19

Elmélkedés:

A próféták az Isten küldötteiként időről időre figyelmeztették a
választott népet, hogy letértek a szövetség útjáról. Beszédeikben mindig
kritikával illették kortársaikat, s olykor egészen kemény szavakkal
szóltak a hűtlenségről és annak következményeiről. Szavukra általában nem
hallgattak, s az életükre törtek, hogy elhallgattassák őket. A prófétai
szó egyrészt büntetést helyez kilátásba, másrészt az üdvösséget jelzi
előre. Keresztelő János is és Jézus is a próféták magatartását ölti
magára, és sorsuk is ugyanaz lesz. Vajon észrevesszük-e az idők jeleit, s
hallgatunk-e Isten küldötteinek szavára?
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Ó, Krisztus, népek királya, akit az emberiség évszázadok óta várt és
vágyott; az emberiség, melyet megsebzett a bűn, Te, aki mindannak talpköve
vagy, az emberiség újjáépítheti önmagát és határozott, megvilágosító
vezetést nyerhet útján a történelmen keresztül!
Te, aki a megosztott népeket egyesítetted Atyádnak bemutatott áldozati
adományoddal, jöjj, és mentsd meg az embert!
Az embert, aki szánalomra méltó és nagyszerű, az embert, aki általad jött
létre a föld porából, s a Te képedet és hasonlóságodat hordozza!
II. János Pál pápa
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum