2009. november 8., vasárnap

[Evangelium] 2009-11-08

2009. november 8. - Évközi 32. vasárnap

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: "Óvakodjatok
az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha
nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a
lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg
nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk."
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan
dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény
özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához
hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek, ez a
szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert
ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt,
egész vagyonát."
Mk 12,38-44

Elmélkedés:

Özvegyek fillérjei
Gyermekkorom egyik legkedvesebb története volt Móricz Zsigmond: Hét
krajcár című novellája. Sokszor elolvastam ezt a szegény emberek
szegényes, de mégis derűs világáról szóló elbeszélést. A történet szerint
az édesanya gyermekével együtt egész nap pénz után kutatott a házban. Hét
krajcárra volt szüksége, hogy szappant vegyen és mosni tudjon. Az első
három pénzecske még viszonylag könnyen előkerült a fiókokból, de a
negyediket már nehezebben találták meg az almáriumos szekrényben. Végül az
ötödik, meg a hatodik is előkerült nagy nehezen a kabátzsebek mélyéről, de
a hetedik még mindig hiányzott, hiába kutattak érte mindenhol. Pedig ha
egy hiányzik, akkor mit sem ér a többi hat, mert azon nem adnak szappant a
boltban. Mivel nem volt mit tenni, tiszta szívből jót nevettek saját
nyomorúságukon. Ekkor váratlanul beállított hozzájuk egy szegény koldus,
aki nagy szánalmat keltve előadta siralmát, hogy segítsék meg őt egy kis
pénzzel. Aztán a kéregetőből adakozó lett. Amikor ugyanis a koldus
megtudta, hogy már csak egyetlen krajcár hiányzik a szappanhoz, szívesen
adott az asszonynak, pedig ő sem bővelkedett. Már akkor megjegyeztem
magamnak tanulságként, amit később sokszor megtapasztaltam: a szegény
ember mindig szívesebben adakozik, mint a gazdag.

A mai vasárnap evangéliuma egy másik szegény özvegyasszonyra irányítja
figyelmünket, akire Jézus felfigyel a templomnál. Bár az ő adománya
kevesebb volt mindenki másénál, mégis az övét értékelte Jézus a
legnagyobbra. Két fillér. Mindössze ennyi volt az özvegy vagyona. Két
fillér. Csak ennyit dobott a perselybe, de ezzel mindenét odaadta. Nem
maradt semmije, egyetlen fillérje sem. Életét az Istenre bízta. Az ad a
legtöbbet, akinek a legkevesebb marad.

Furcsa érzésekkel olvastam a napokban hogy Magyarország leggazdagabb
emberei hány milliárdot veszítettek vagyonukból az elmúlt esztendő
folyamán a gazdasági válság miatt. Sok milliárdot buktak el, de továbbra
is ők maradtak a legtehetősebbek és természetesen nincsenek mindennapi
megélhetési gondjaik. Ők persze időnként szoktak adakozni is, például
szegény vagy beteg gyermekek számára akár több millió forintot, amely
egészen nagy összeg azoknak, akik minimálbérből élnek. Vajon Jézus hogyan
értékelné az ilyen adakozást? Hiszen ők is csak a feleslegükből adakoznak,
s bizonyára nem volnának képesek arra, hogy mindenüket odaadják valamilyen
nemes célra. Ők mindig csak annyit adnak, hogy továbbra is jól éljenek.
Van egy találós kérdésem: Ki nem akar a világ leggazdagabb embere lenni? A
válasz egészen egyszerű: A világ leggazdagabb embere. És ez nem tréfa,
hiszen Bill Gates a számítógépekből és programokból milliárdossá vált
üzletember mondta ezt egy televíziós műsorban. Elárulta, hogy azért nem
akar a leggazdagabb lenni, mert így túl nagy figyelem irányul rá. Ő persze
nem arra gondolt, hogy szegény akar lenni, hanem csak megelégedne azzal
is, ha néhány hellyel hátrébb szorulna a leggazdagabbak ranglistáján. De
ha a gazdagok önszántukból nem is adnak oda sokat másoknak életükben,
halálukkor tőlük is mindent elvesznek. Mindent. És akkor ők is szegények
lesznek. Talán éppen ők lesznek a legszegényebbek.

Befejezésül mondok még egy történetet egy özvegyasszonyról. Igaz
történetét évekkel ezelőtt olvastam. Az özvegy minden nap ott ült kis
falujuk kis templomában az első padban a szentmisén. Egy napon ritka,
ünnepélyes alkalom volt a templomban: a falu szülötte mutatta be első
szentmiséjét. Az özvegy most is ott ült az első sorban, kezében az újonnan
felszentelt pap újmisés szentképével. Meghatódva olvasta az atya újmisés
jelmondatát: "...jött egy szegény özvegyasszony is, és két fillért dobott
be." Könnyes szemmel egyszer az újmisést, máskor az ő szintén pap
testvérét nézte, aki a prédikációt mondta a szegény özvegy két
fillérjéről, aki mindenét odaadta Istennek. Tekintete hol az egyik, hol a
másik papra tévedt. Mindkettő az ő fia volt. Mindenét odaadta Istennek.
Két fia volt az ő két fillérje, amit Isten "perselyébe" dobott.

Most talán gondolkozzunk el azon, hogy mi mit adunk Istennek?
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Uram, mindent tőled kaptam, s mindent neked köszönhetek. Ezért kész vagyok
tiszta szívből mindent visszaadni neked. Örömmel és szabad akarattal adok
neked, Uram, mindent. Tartsd meg mindig ezt az érzést a szívemben, és
vezess engem magadhoz!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum