Abban az időben: A farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték:
"Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?" Próbára akarták ugyanis
tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: "Mit parancsolt nektek Mózes?" Azt
felelték: "Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk."
Jézus folytatta: "A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a
parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az
ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten
egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy.
Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét."
Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt
válaszolta: "Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést
követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy,
házasságot tör."
Mk 10,2-12
Elmélkedés:
A jó Isten nem ezt akarta
Ha össze kellene gyűjtenem, hogy melyek a legbutább, legostobább mondatok,
amelyeket életem során hallottam, biztosan bekerülne az első tízbe a
következő kijelentés: "Mi nagyon kulturált módon váltunk el, a gyermek
szinte észre sem vette, alig érezte meg". Hát elképzelhető az, hogy a
gyermek észre sem veszi szülei válását? Nem inkább arról van szó, hogy az
önző szülő nem vette észre, hogy gyermeke megváltozott, s mennyire szenved
szüleinek válása miatt?
Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el annak a lánynak a történetét, aki tíz
év alatt sem tudta feldolgozni szüleinek válását, s valószínűleg örökké
szívében fogja hordani ezt a sebet. Eszter 20 éves volt, amikor
megismertem, s egy hosszabb beszélgetés alkalmával elmesélte, hogy mi a
legnagyobb bánata. Tíz év távlatából már csak halványan emlékezett arra,
hogy nem sokkal az ő elsőáldozása után, több hónapig tartó mindennapi
veszekedéseket követően apja elköltözött otthonról. Korábban hiába
próbálta magát távol tartani szülei veszekedéseitől, de ez nem sikerült,
nem is sikerülhetett neki. Ebben az időben észrevehetően romlott
tanulmányi eredménye, egészen magába fordult, osztálytársaitól elzárkózott
vagy veszekedett velük. Az apa elköltözését követően egyszerűen nem akarta
tudomásul venni a tényt: szülei házassága felbomlott, apját elveszítette.
Hosszú időn keresztül könyörgött édesanyjának, hogy hívja vissza apját,
mert élt benne a reményt, hogy szüleit újra egyesíteni tudja. Elmondása
szerint utólag visszaemlékezve is az egyik legszörnyűbb pillanat az volt,
amikor be kellett látnia, hogy a válás végleges, s nincs remény arra, hogy
újra egy család legyenek. Történetét Eszter könnyek között ezzel zárta: "A
jó Isten ezt biztosan nem így akarta."
Igen, az ő szülei esetében sem így akarta Isten és mások esetében sem,
mert az Ő elképzelésébe nem fér bele a válás, ahogyan erről a mai vasárnap
evangéliumában hallottunk. Farizeusok fordultak Jézushoz a válással
kapcsolatban: "Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?" Majd pedig az
ószövetségi idők legnagyobb tekintélyének számító Mózesre hivatkoznak,
akinek a törvénykönyvében az található, hogy válólevéllel elbocsátható a
feleség. Kérdésükből az tűnik ki, hogy a saját álláspontjukat akarják
védelmezni, az emberek által hozott törvényeket próbálják igazolni. A szó
szoros értelmében törvénytudók ők, akik ismerik ugyan az emberi
szabályokat, de Isten szándékával nincsenek tisztában vagy szívesen
elfeledkeznek arról a maguk érdekében. Jézus világosan kifejti számukra,
hogy az általuk idézett előírásokat messze felülmúlja Isten törvénye,
akinek tekintélye nagyobb Mózesénél. Nem hivatkozhatnak tehát a mózesi
idők törvényeire, hiszen ezeket megelőzte Isten törvénye, amelyet már a
teremtéskor az emberi szívekbe írt. Jézus a Teremtés könyvét idézi
számukra, amelyben az található, hogy Isten egymás számára, egymás
boldogítására alkotta meg a férfit és a nőt. Kettejük kapcsolata, amelyet
házasságnak nevezünk, egész életre szóló szeretetközösséget jelent. Ha
megbomlik vagy végső esetben felbomlik ez a szeretetközösség, annak az
ember az oka. Ezért nem lehet Isten felelősségre vonni.
Sokan hangoztatják manapság, hogy a házasság intézménye elavult, s újfajta
kapcsolatokat próbálnak a házassággal egyenlő szintre emelni. Valójában
azonban a házasság jó, Isten terve a házassággal kapcsolatban jó
elgondolás. Még a válások sajnálatosan nagy száma miatt sem mondhatjuk
azt, hogy lám, rossz dolog a házasság, valami mást kellene helyette
kitalálni. Mindazok, akik egyszer házasságot kötöttek, sose gondolják azt,
hogy a házasságon kívül, egy új kapcsolatban fogják megtalálni
boldogságukat! Fogadjuk el Isten tervét, s mindenki a házasságon belül
keresse a maga boldogságát, és segítse házastársát boldogsága
megtalálásában. Ha a házastársa valamelyike figyelmen kívül hagyva Isten
akaratát önző módon csupán a maga akaratának érvényesítését tartja
fontosnak, akkor az a kapcsolat könnyen váláshoz vezet.
Minden válás után elmondható, amit Eszter mondott szülei válása után: "A
jó Isten ezt biztosan nem így akarta." Hát keressük Isten akaratát!
Tartsuk szentnek a házasságot! Tartsuk mindenkor szentnek a férfi és a nő
szerelmét, szeretetét! Tartsuk szentnek mindig Isten akaratát!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Jézus, add, hogy úgy szóljak mindig, mintha ez lenne az utolsó szavam,
amelyet kimondok! Add, hogy mindig úgy cselekedjem, mintha ez lenne az
utolsó tettem, amelyet végbeviszek! Add, hogy úgy tudjak szenvedni mindig,
mintha ez lenne az utolsó gyötrelmem, amelyet felajánlhatok Neked! Add,
hogy mindig úgy imádkozzam, mintha ez lenne az utolsó lehetőségem itt a
földön, hogy beszélgessek Veled!
Chiara Lubich
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése