2009. augusztus 30., vasárnap

[Evangelium] 2009-08-30

2009. augusztus 30. - Évközi 22. vasárnap

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok, és néhány írástudó
Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis
mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók
ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így
tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek,
míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így
például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: "Miért nem követik
tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?" Ezt
a választ adta nekik: "Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás,
amint írva van: "Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van
tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi
parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi
hagyományokhoz ragaszkodtok."
Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: "Hallgassatok rám
mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe,
ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert
tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz
gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság,
rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság.
Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.
Mk 7,1-8. 14-15. 21-23

Elmélkedés:

Mi van bennünk?
Egykor bencés tanárom mesélte, hogy egy alkalommal meglátogatott egy
iskolát, s ottléte során nem csak a pedagógusokkal ismerkedett meg, hanem
a gyerekekkel is találkozott. Miután az egyik osztályban hosszasan
elbeszélgetett a tanulókkal, s éppen búcsúzni készült, egy Eszter nevű
kislány - lám, nem csak nekem vannak ilyen nevű ismerőseim - odament
hozzá, és egy gyönyörűen becsomagolt, arany szalaggal átkötött kis
dobozkát nyújtott neki ajándékként. A tanár ösztönösen megkérdezte: "Mi
van a csomagban?" Eszter a legnagyobb nyugalommal ezt válaszolta: "Nincs
benne semmi." Aztán amikor észrevette a tanár meglepődését, büszkén
hozzátette: "De én készítettem."

A történet azért jutott eszembe, mert a mai vasárnap evangéliuma azt a
kérdést feszegeti, hogy mi van az emberben? Mi lakik bennünk? Jézus is a
belső dolgokra, a bennünk lakó dolgokra szeretné irányítani a
figyelmünket. Mert Isten számára tényleg nem fontos, hogy milyen a
külsőnk, milyen a csomagolásunk, milyen díszcsomagolásba burkoljunk
magunkat, hogy elrejtsük igazi énünket mások elől. Isten a szívünk mélyére
néz, s jól tudja, hogy mi lakik a lelkünk mélyén.

Az évszázadok során kialakult filozófiák és világnézetek különféleképpen
vélekednek az emberről. Más és más az ember-képük. Létezik olyan
elképzelés, amely az embert tulajdonképpen egy géphez hasonlítja. Ezek
szerint az emberben mindenféle változás és fejlődés külső hatásokra megy
végbe. A kívülről jövő, s általunk befolyásolhatatlan körülmények,
élmények és hatások alakítják az embert. Úgy is mondhatnánk, hogy nincs
bennünk semmi, mindent magunknak kell megcsinálnunk annak megfelelően,
ahogyan ezt a körülmények engedik.

Egy másik elképzelés szerint az ember egy jól beprogramozott és finoman
beállított biológiai szerkezet. Van bennünk valami, de ez sokszor
kiismerhetetlen. Belső törvények, ismeretlen benső mélységben rejlő
szabályok, mértékek szerint élünk, amelyeket csak részben tudunk
szabályozni. Úgy vagyunk megalkotva, hogy emberi képességeink,
tulajdonságaink határozzák meg alapvetően életünket, s ettől nem nagyon
tudunk eltérni.

Egy harmadik elgondolás szerint, amely talán a legemberibbnek tűnik, az
emberben inkább lehetőségek vannak, amelyeket belső képességeink
segítségével kötelesek lennénk kibontakoztatni, de a különféle külső erők
megakadályoznak minket ebben. Tehát a fejlődésre lennénk hivatottak, de
környezetünk sokszor lehetetlenné teszi, meggátolja ezt. Bizonyára ebben
is van igazság, hiszen nap mint nap tapasztaljuk, hogy terveink,
elképzeléseink minden igyekezet ellenére akadályokba ütköznek, s
megvalósításuk lehetetlenné válik. Az emberről alkotott elgondolások tehát
egészen különböznek. Vagy nincs bennünk semmi, vagy minden megvan bennünk,
vagy csupán lehetőségek rejlenek bennünk.

Jézus is éppen arra kíváncsi, hogy mi van bennünk. A szentírás egyik
legérdekesebb jelenete az, amikor kiűzi a jeruzsálemi templomból a
kereskedőket és a pénzváltókat (Jn 2,13-25), majd pedig a húsvéti ünnepek
alkalmával csodákat tesz a városban. Ezen rendkívüli jel és más csodák
láttán egyesek hittek benne, míg mások elutasították. A jelenet a
következőkkel zárul: "Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte
mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az
emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben" (Jn 2,24-25). A mai
evangélium pedig mindazon rossz tulajdonságok konkrét felsorolásával
zárul, ami az emberben lakik. Az Isten rólunk, emberekről alkotott képe
ezzel még nem teljes, hiszen annak köszönhetően, hogy az ő képmására
vagyunk teremtve, számos jó tulajdonság van bennünk. Az a tény, hogy Isten
képmását hordozzuk magunkban és magunkon azt is jelenti, hogy nem
önmagunkért élünk, hanem Istenért. Azt nevezzük bűnnek, amikor önmagunkért
élünk, s nem gondolunk Istenre. De nem kötelező nekünk a bűnök útján
járnunk. Van számunkra más lehetőség is, szívünk megtérésének lehetősége,
amely új úton indít el minket, hogy olyanná váljunk, amilyennek Isten
megálmodott minket, elképzelt minden embert. Ő ugyanis a bensőket nézi, s
a szívünkben lakó jót látja. Emberi fejlődésünk lehet önmegvalósítás, de
lehet az isteni kegyelem által végbement lelki újjászületés is. Jézus
példája talán segíthet a választásban. Az ő kereszthalála nem
önmegvalósítás, hanem önfeláldozás. Életét a mennyei Atyának adja, mintha
csak ezt mondaná: "Nincs bennem semmi. De Atyám alakított ilyenné." Talán
ehhez hasonlót mondhatunk el mi is, ha életünket Isten és az emberek
szolgálatára szenteljük. Így válik igazi értékké, s ajándékká életünk,
amelyben talán nincs is semmi, mint ahogy Eszter díszdoboza is üres volt.
Engedjük, hogy Isten keze alakítson minket, s akkor ez az átalakulás nem
felszínes csomagolás lesz csupán, hanem szívünket átformáló megtérés.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne
gyengüljön el. Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk
Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat.
Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig
leborulni Istenséged titka előtt.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum