Abban az időben: Amikor a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait,
bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor
a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: "Mester, mikor jöttél
ide?"
"Bizony, bizony, mondom nektek - felelte Jézus -, nem azért kerestetek,
mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok.
Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely
megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek - őt ugyanis az Atya
igazolta."
Erre megkérdezték tőle: "Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot
cselekedjünk?" "Istennek az tetszik - válaszolta Jézus -, ha hisztek
abban, akit küldött."
De ők így folytatták: "Hát te milyen csodajelet teszel, hogy lássuk és
higgyünk neked? Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint
az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni."
Jézus erre így szólt: "Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott
nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi égi kenyeret.
Mert az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a
világnak."
Erre így szóltak hozzá: "Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!"
"Én vagyok az élet kenyere - felelte Jézus. - Aki hozzám jön, többé nem
éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik."
Jn 6,24-35
Elmélkedés:
Egy szent pap példája
Kedden, augusztus 4-én tartjuk Vianney Szent János emléknapját, s úgy
gondolom, hogy idén, a Papok évében a vasárnapi szentmise keretében illő
megemlékeznünk a papok védőszentjéről, akinek mennyei pártfogásába
ajánlotta XVI. Benedek pápa ezt az esztendőt. Amikor János fiatal papként
a dél-franciaországi Ars nevű faluba került plébánosnak, a település
hittől eltávolodott lakossága teljesen vallástalan életet élt. Az új
plébános elhatározta, hogy ezen változtatni fog. Úgy érezte, hogy elsőként
a vallási közönyösséggel és tudatlansággal kell szembeszállnia.
Életrajzában olvasható, hogy nem tartotta hitetlennek az embereket, de
felismerte, hogy vallási ismereteik hiányából fakadóan számos bűnt
követnek el. Prédikációiban egyszerű szavakkal és példákkal mutatott rá,
hogy mi mindennel követnek el bűnt, s az emberek lassan felhagytak a
káromkodással, a kocsmába járással.
Az egyik sarkalatos kérdés a vasárnapi munka volt. A téli időszakban a
plébános nagy örömére szépen megtelt hívekkel a templom, de amint
beköszöntött a tavaszi munkák ideje, az emberek lassan elmaradtak a
szentmiséről, s mindenki inkább a mezőre sietett. Hiába szólt a harang
hívó szava, süket fülekre talált. Az ars-i plébános fájó szívvel nézte,
amint vasárnap reggel a szekerek elindultak a mezőkre. Egyik
prédikációjában a következőket mondta ezzel kapcsolatban: "Vasárnap
dolgoztok, de mindaz, amit e munkával szereztek, megrontja a lelketeket és
a testeteket. Aki vasárnap dolgozik, eladja lelkét az ördögnek és
keresztre feszíti Krisztust. Valahányszor dolgozó fuvarost látok vasárnap,
úgy érzem, a pokolba fuvarozza lelkét. A vasárnap a jó Isten tulajdona.
Hat napot nektek adott, hogy dolgozzatok, de a hetediket magának tartotta.
A nap, amit Istentől elloptok, nem fog nektek áldást hozni." Sokszor
nagyon kemény szavakkal szólt híveihez, de érdekes, hogy sorozatos
dorgálásai ellenére a hívek mégsem fordultak szembe vele, hanem lassacskán
belátták, hogy igaza van és a vasárnapot Istennek kell szentelni.
Vianney Szent Jánossal kapcsolatban mindenképpen meg kell említenünk még
egy csodaszámba menő dolgot: kiváló érzéke volt a gyóntatáshoz. Ez
természetesen nem azt jelenti, hogy szemet hunyt volna a bűnök felett, s
elnéző lett volna azokkal, akik gyóntatószékébe betértek. Gyakran mondta:
"Sajnálom, de ha nem változtat szokásain, el fog kárhozni." E világos
szavak sok embert indítottak megtérésre és őszinte bűnbánatra. Fontos itt
megemlítenem, hogy a gyónás rutinszerű elvégzése például a nagyböjt idején
vagy karácsony előtt még nem jelenti azt, hogy az illető komolyan megbánta
bűneit és kész megváltoztatni életét. Egy alkalommal a gyóntatószékben
sírni kezdett, s amikor ezt a gyónó észrevette, megkérdezte: Miért sír,
főtisztelendő atyám? Azért, mert ön nem sír! - hangzott a plébános
válasza. A felületesen gyónó személy nem siratja bűneit, s csak gyorsan
elhadarja azokat. Az igazi megtérő mélyen megbánja, hogy Isten ellen
vétett és sok esetben könnyekre fakadva hagyja el a gyóntatószéket. Az
ars-i plébános gyóntatóként szigorú volt, s nem adott feloldozást, ha nem
győződött meg a gyónó bánatának őszinteségéről.
A papság éve folyamán még visszatérünk Vianney Szent János személyére és
életpéldájára, ezért a mai napra legyen elég az elmondottakból levont
következtetés: Ne sajnáljuk az időt a vasárnapi szentmisére! Nem érdemes
olyan buta kifogásokat emlegetni, hogy azért nincs idő a misére, mert
főzni kell. Aki így gondolkozik, az jóllakottan, a vasárnapi ebéddel a
gyomrában sétál a pokol felé vezető úton. És a másik fontos dolog: a
szentgyónás soha ne legyen rutinszerű feladat, amit időnként kötelező
elvégezni, hanem mindig legyen igaz bűnbánatunk jele!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok lakni,
szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom
meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt,
világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem
a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked
áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig
irgalmadra gondoljon.
Vianney Szent János
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése